Bella István :Hó hull vállamra

Hogy van az milyen tétova
csodálkozás riasztott engem
Megyek zuhogó szédületben
Megyek és nem tudom hova

Hó hull vállamra orgona
virága kong mégis időtlen
a decemberi levegőben
a tél a tél káprázata

A zsuppos házacskák sora
a tündökléstől sorra kigyullad
Zúg az éj bordái sípolnak
mint egy hatalmas orgona

A tél s a téli nyár hada
maga dalol zuzzos füveknek
Azt kéne mondanom szeretlek
és tudom – nem mondom soha

Hát hagyj el ócska mágia
ez az egész télről tűzvészről
Annyi az igaz az egészből
magam vagyok mint még soha