Bartalis János :Holdjáték

A hold rám köszön.
Én visszaköszönök.
S ezzel mulatunk.

Ő az égen.
Én a földön.
Űzzük egymás játékait kedvesen.

Néha lombok közé zuhan
és úgy kukucskál.
Én a függöny mögé menekülök
s onnan kacérkodom.

És jól esik ez a játék.
Én síró földön.
Ő a síró égen.

Bartalis János:Erdő között

Itt vagyok:a lelkem seb.
Bús erdő:öledbe hajtom fejem.
Cirógass szellő-kezeddel,simogass
erdő illatoddal.

Ím,a patak árja zúgva
lefelé halad.
A nap is lefelé zuhan,
de én csendesen felfelé megyek
a virágos erdőoldalon,
vad eprek között.
Egy vén fánál az időben megállok
és kérgébe bevésem búsan a nevem:
„Itt jártam…éltem…a földön.”
S a törzsébe egy véres szívet is karcolok,
mint ifjú szerelmesek,
és tovább haladok,
és megyek feljebb,mind feljebb
nem járt utakon,
egyre messzebb,messzebb,
míg a felhők tüzében egyszer csak
örökre elveszek.

Bartalis János:Ó, szomorú éj

Ó, szomorú éj.
Az óra üt,éjfélre jár.
A csillagok kialudtak.
A hold elbújt fekete paplanjai mögé.
Csak bánatom él,szomorúságom virraszt.
Két bús szemem villog,
lobog,mint fáklya a világ felett.
Csillagtestvéreim magamra hagytak.
Árván bolyongok magamban.
Felhők zajongnak.
Vad szél üt.
Dühödt hullámok cikáznak.
Hová menjek?
Siket,fájó univerzumban,
vad csillagtereken
bolygok hazátlanul,
mint egy bús-bús,
nagyon elveszett Nap.





Bartalis János:Az elébb

Az elébb még esett:
de most már kiragyogtak a csillagok.
Ó, mily hamar változik minden
ott kint,

itt bent,
csak bennem
a mélyben

tartós a sötét.

Bartalis János:Rendet

Rendet magamban,rendet!
Világosságot a lélek sötétjében.
Ehhez adj erőt:ember,világ,isten
vagy akárki!
A csillagok közt rend van
A töméntelen sok kusza pont között
nagy Törvény él.
Mindnek útja,ideje kimérve,
kiszabva.
Csak a lélek világában folyik
rablógazdálkodás.
Csak a lélekben van tülekedés,harc,
és végtelen, szomorú zűrzavar.

Bartalis János:Szédülve bámullak

Szédülve bámullak,ó,hold.
Függsz,az ég peremén,mint sárga borbélytányér.
S míg én sírok,nevetek,szívemhez bánat ér,
mosolytalan hideg arcod.

Részvétlen az unott póz,
mellyel figyelsz engem,ki sírok ölén állok,
költök bús dalt s megsimogatom a fákat,
te állsz meredten,vad kalóz.

Állsz és kőhideg arcod néz.
A fákon keresztül elfog
egy sóhaj és halk szenvedés.

A végtelenbe szeretnék
szállni véled és eltűnni
ott,a csillagok közt…pihenni.

Bartalis János:Könyörgés csillagokért

Kihalt szívemből minden fény forrása.
Most sötét vagyok,sötét.
Sötét,mint az ég,
melynek csillagjai aludni mentek.

Most a feketeség lefeküdt.
A megpróbáltatás napjai tartanak.
Ó,meddig,meddig még, Uram ?
Meddig leszek még
ég és föld számadója?

Ha te adtad,Uram,mulaszd el már
e balsorsot tőlem.
Hozd fel csillagjaim lelkem egére,
hogy örökké ragyogjanak.

Bartalis János: De különben csend van

Te, bolondos fiúcska, miért nem alszol? Te?
Mindenki oly édesen pihen.
Csak te zavartad meg reggeli álmod.

Te, bolondos fiúcska, hát mit akarsz?
Élvezni a reggelt? ...
Eredj aludni!

Nincs még semmi látnivaló,
minden aluszik még.

Csak egy csodálatos szekér indult el
derékig tűzben a hegy tetején -
De különben csend van, nyugalom van még.

Csak az a különös szekér
- én nem tudom -
de mintha csupa virágon menne,
és olyan valami mozgásféle is
támadna nyomában.
De különben csend van.

Csak a bokrok népesültek be,
és a levelek széle fénylett meg.
Na, meg aztán - én ugyan nem értem -
de mintha mámoros versenybe
kezdenének a madarak,
vagy minden madár
19-féle nyelven szólalna meg.
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak az a babonás rigó a víz partján
- én nem tudhatom -
de mintha egy kicsit
megrészegült volna a napsugártól.
De különben csend van. Nagy nyugalom.

Csak egy-egy éberszemű gazda kocog el
csengős lovával a kertek alatt.
Csak egy-egy csapat virágárus-leány
siet ki kosarával a piacra. -
De különben csend van, s minden aluszik még.

Csak valami vadoroszlán-féle erős illat
kapott lábra,
mert a reggeli szél üde ajkával csókdosta
s az bódítgatja az emberek fejét
és - én föl nem foghatom -
de mintha megmozdulnának a fák,
mint virágos karok a dal szárnyán,
levegőben, vízen, úton,
mindenütt csak kacagó
virág-máglyák gyúlnának.

Harangok kondulnak meg
és harsonák szólalnak meg
minden dobásnyira.
Az embereknek ezek hallatára
mintha kiszállna
az erő inaikból, mert megbűvölten,
mozdulatlan állnak
- én nem tudom -
de mintha térdre roskadnának.
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak a hattyúk kezdtek valami
furcsa játékba a tavon
és a vízi madaraknak mehetett
fejükbe az illat,
mert olyan bizsegő és izgatott a daluk.
És - én föl nem érhetem ésszel -
de mintha meglopták volna a természet
minden színét,
olyan pazar-csillogó a tolluk.
De különben csend van.
Határozottan csend van.

Csak úgy tesz minden, mintha élne.
Csak úgy tesz minden, mintha szállna,
szállva-szállna, szállna.
Csak úgy tesz minden, mintha örökre
magába akarna bolondítani.
Én nem tudom, miféle időszak van -

de mintha minden vágyna, szólna,
várva-vágyna, vágyna.

Én nem tudom, miféle időszak van -
csak olyan szép minden,
olyan végtelenül elragadó
és olyan mámoros. -
De különben csend van.
Határozottan csend van.

És te, bolondos fiúcska, mégsem
akarsz aludni.
Pedig ezeket leszámítva -
hidd el, hogy csend van.

Határozottan csend van.

Bartalis János - Szavak

Szavak: bolond kis jelek: fussatok, jöjjetek!
Emeljetek, emelkedjetek szívem erdejében, jázmin
erdejében. Különös szép szavak. Erdőszagú,
mezőszagú szavak: termő szavak.
Ó, szavak -
Patakszavak, egyszerű, tiszta szavak. Rozsoknak
barnája. Búzáknak aranya. Zaboknak sárgája,
Muskotályok hamvassága. Mézes szőlők cukrossága.
Érett almák komolysága.
Ó,szavak -
Kicsi testvéreim, apró kis pajtásim, megváltó társaim.
Utánatok megyek. Expedícióm: virágos május-szárnyam.
Készültségem: boldog kacagásom.
Fegyverem: virágfegyver, erdőn fakadt gyöngyvirágok.
A pünkösdi kankalin: a menyország kulcsa.
Egyszer virágos szárnyatokra bocsátom lelkem,
a lélek-sötétből kikelek - hogy vigyetek.
Szavak!