Francis Jammes :Holnap egy éve épp

Holnap épp egy éve,hogy Audaux-ban a réten
egybeszedtem a csokrot, amelyről már beszéltem,
Húsvét napjainak ma a legszebb napja van,
s én a táj natúrjába merítettem magam,
erdőkön át,mezőkön át, a réten át.
Ó hogy bírtad ki szívem, így egy éven át ?
S most ezt adtam neked, újult kálváriádnak:
meglátni e falut, hol annyi volt a bánat,
hol a paplak előtt a rózsa, mint a vér,
s a bús kertek felől orgonák gyilka ér,
Mind eszembe jutott a régi gyötrelem,
és már nem is tudom,hogyan is nem omoltam
le az ösvényen, a homlokommal a porban.
Nincs tovább…Semmi nincs, ami megmenthet
                                                         engem,
Mért ragyog úgy a nap, és miért is születtem?
Elnyugodttam volna nyugalmas térdeden
nagy fáradtságomat törődött lelkemen,
mert leroskad,ahogy koldusnő dől a rögre.
Aludni. Elaludni. Aludni mindörökre,
kék záporok alatt, mennydörgő ég alatt.
Mit sem érezni: nem tudni, hol, merre vagy.
Nem látni, mint nyeli e dombot el a kék , mely
párás forgatagában vizet vegyít a léggel,
s az űrt sem, hol szívem oly hiába kutat.

Mintha a lelkem árnyán súlyosan és a titkok
némaságával sírna valaki, aki nincs ott.
Irok. Körül a táj csupa víg hangulat.
Harangok szava kong, szólít litániára,
s tücsökhad gyújt a boldog esti béke dalára.
Zsellérszobák falán, épp a sziták alatt
bóbiskol a homályban a köznapi kalap.

…Jött, jött a réten át, amely csupa virág volt,
mert akkor az a rét virágokat virágzott…

Rónay György fordítása

Francis Jammes :Vasárnap

Vecsernyére mennek a fák vasárnap.
Várnak-e táncra a bükkök,a hársak?
Nem tudom...ó mit tudok én?
Hull a levél , hull a levél...
Csak ezt tudom én...

Templom.Dal száll.Tyukocska.
Parasztlány dalolt,ez itt a vasárnap,
A szél zörög suhogva.
Várnak-e táncra bükkök,a hársak?
Jól tudod,hogy vecsernyére mennek a fák
                                                  vasárnap.

Az költő már, ki erre rájön?
Nem tudom.Ó mit tudok én?
Hát élek én? Vagy mindez álom?

Ó,a napfény, s e csöpp, jó, szomorú kutya...
S a kis parasztlányka,
kinek mondtam: mily szép volt a dala...

Várják-e táncra a bükkök,a hársak?
Mi mást csináljak,mi mást csináljak:
szép lassacskán elengedem

- mint fa gyümölcsét csöndesen-
a bánatom,mely olyan bánat,
mint bánata a vecsernyére járó fáknak.

Végh György fordítása

Francis Jammes :Tréfás rímek esőben

Unod magad?-
-Ez az eső
csak úgy szakad,
ránk les ő.

Veszem pipám,
az jó barát,
meggyújtja lám
egy csöpp zsarát.

Te, messze vagy,
mint a madár
s eszedbe jár
a fény, a nyár.

A járda künt
köd, csúnya lom,
lelkemre csüng
az unalom.

A csöppeket
csak hallgatom,
hűs görgeteg
az ablakon.

Hull nedvesen
a rút eső,
s ez, kedvesem
nem jóleső.

Szólnék neked
most:"hallali".
A hang rekedt,
nem hallani:

csak a vizet,
amely izeg-
mozog,sziszeg,
zuhog, zizeg.

Nem lát a szem,-
S nem hallod azt
az édesen
síró panaszt?...

Nem én,nem én:
ez a kemény,
vad verdeső
eső, eső...

Kosztolányi Dezső fordítása

Francis Jammes :Ima az egyszerűségért

A pille minden fuvalomnak enged,
s úgy imbolyog, mint a virág s a gally,
mit körmenetkor gyermek keze lenget.
Reggel van, ó Uram, és az imák
hozzád suhannak, pille meg virág
röpül feléd s a kőtörők zaja.
A zöld platán is most van virulóban,
reped a föld e júliusi hóban,
és a tücsök elbújva hegedül,
hogy te vagy a jó és nagy egyedül.
A bús rigó, hol feketül a lomb,
egy dalba kezd és egyre csak busong.
nem tudja, mije fáj. És hirtelen
továbbnyilall, mert itt fütyülni nem mer,
és arra száll, ahol nem látja ember.

Uram, az élet édes telje zsendül,
a fény, a bőség ma is édesen dül.
Mint a pillangó és a kőtörő,
mint a tücsök, a napba dőzsölő,
mint a rigó a hűs, fekete lombban,
hadd éljek, ó Uram, szelíd derűben,

alázatos-szegényen, egyszerűen.

Kosztolányi Dezső fordítása