Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka.
- Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra.
Egyetlen leszel számomra a világon.
És én is egyetlen leszek a te számodra...

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

…aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne!
Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka
– Neked azonban nem szabad elfelejtened.
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél:
az teszi olyan fontossá a rózsádat

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt,
mint a többi száz- meg százezer.
De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…
–Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön…

Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg

Azonfölül egy ajándékot is adok neked.
Megint nevetett.
- Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet!
- Éppen ez lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz...
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
- Hogyhogy?
- Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem

Antoine de Saint-Exupéry :A kis herceg

Az emberek - mondta a kis herceg - gyorsvonatokon zötykölődnek,
de már nem tudják, mit keresnek.
Erre elkezdenek ágálni, és csak forognak körbe-körbe...
Aztán még hozzátette:
- Nem éri meg...
A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút.
Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.
- Nem furcsa? - mondta a kis herceg.
- Minden készen van: csiga, vödör, kötél...
Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát. A csiga nyikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.
- Hallod? - mondta a kis herceg. - Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel...
Nem akartam, hogy megerőltesse magát.
- Hagyd, majd én - mondtam. - Neked ez túl nehéz.
Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.
- Éppen erre a vízre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...
Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!
Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.

- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg.
 - A szívünkkel kell keresni.

Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem.

Antoine de Saint-Exupery

Az emberben először vak vágy él a melegségre.
Az ember azután tévedésről tévedésre haladva megtalálja az utat,
mely a tűzhöz vezet.

Antoine de Saint-Exupéry

Én aki, mint mindannyian, szükségét érzem, hogy elismerjenek,
benned tisztának érzem magam és feléd indulok. Szükségem van rá,
hogy oda menjek, ahol tiszta vagyok. Soha nem a szavaim, a tetteim
árulták el neked, ki vagyok.Annak az elfogadása, aki vagyok tett téged elnézővé ezekkel a tettekkel és szavakkal szemben.
Hálás vagyok neked, hogy úgy fogadsz, amilyen vagyok.
Mit kezdenék egy baráttal, aki elítél?

Antoine de Saint-Exupery

Egy lépés menti meg az embert. Azután még egy.
A lépés mindig ugyanaz, de a lényeg, hogy megtedd.

A Kis Herceg

Az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik... és ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket.

A Kis Herceg

Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka.
- Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…
–Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön…

Antoine de Saint-Exupéry

Igazán hiányzol.
Hiányoznak a beszélgetéseink, s simogatásod is igazán hiányzik.
Hidegek az éjszakák Nélküled! Nincs ki levegye a hernyókat a leveleimről és lassan már betakar a gyom. Egyre többször esik az eső és az éjjelek is nagyon hidegek...Hiányzol.. .
Mindig azt hittem, hogy untatsz, hogy nem becsülöd eléggé a szépségemet, és nem érzékeled az illatomat.
Tévedtem, és ezt el is mondanám, ha újra itt lennél.
Éjszakánként mikor a hidegtől nem tudok aludni, nézem a csillagokat, és Rád gondolok.
Azt képzelem, hogy már reggel itt leszel, gyengéden kézbe veszed törékeny leveleimet, és cirógatod szirmaimat, én pedig úgy illatozom, hogy soha többé nem vágyódsz el mellőlem.
Reggel mikor a nap ébredező sugarai eljutnak hozzám, nem érti, hogy a harmatcseppek miért nem akarnak felszáradni a leveleimről....

Nem tudja, hogy azok könnycseppek.

Érted!

(A kis herceg)

Antoine De Saint Exupéry

A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes. A repülőgép, a légi útvonalak eszköze is így hozza kapcsolatba az embert minden ősi problémával. Mindig szemem előtt van az első argentínai éjszakai repülő utam képe; komor éjszaka volt, s mint csillagok, egyedül a síkság ritka szétszórt fényei ragyogtak benne. A homálynak ebben a tengerében mindegyikük egy-egy öntudat csodájáról adott hírt. Az egyik családi tűzhelynél olvastak, tűnődtek, vallomásokat mondtak. A másikban talán a tér roppant mélységeit kutatták, a fáradó elme az Androméda csillagképein borongott. És amott a szerelem lobogott. A messzeségben mindenütt tüzek villantak, táplálékukat követelték, fénylők vagy szerények, mint a költőé, tanítóé vagy az ácsé. De mennyi zárt ablak ezek között az élő csillagok között, mennyi kialudt csillag; mennyi alvó ember…
Meg kell kísérelnünk, hogy találkozzunk. Meg kell kísérelnünk, hogy kapcsolatot találjunk e puszták végtelenjén lobbanó tüzek némelyikével.

Antoine de Saint-Exupéry

Mert én igazán figyelmesen tanulmányoztam az emberek egymás közötti kapcsolatait, és bizony felfedeztem bennük az értelem veszélyeit: azét, amelyik azt képzeli, hogy a nyelv megragadja a valóságot. És meghallgattam a vitatkozók válaszait. Mert nem a szavak útján közlöm azt, ami bennem van. Annak kimondására, ami bennem van, nincs szó. Én azt csupán jelezhetem, ha már úgyis érted valami más úton-módon, nem a szavaimból. Például a szeretet csodájának segítségével, vagy azért, mert ugyanannak az istennek a teremtménye lévén, hasonlítasz hozzám. Máskülönben hajánál fogva rángatom elő ezt a bennem elsüllyedt világot. És ahogyan ügyefogyottságom engedi, hol csupán ezt, hol azt az oldalát mutatom meg, mint például a hegyet, amelyről helyesen jelzem, róla szólván, hogy magas. A valóságban azonban egészen más valami a hegy, hiszen én tulajdonkeppen arra gondoltam, milyen nagyszerű az éjszaka, amikor az ember dideregve ül a csillagok alatt.

Citadella-részlet

Antoine de Saint-Exupéry

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!

Antoine de Saint-Exupéry

A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.