Bonifert Ádám:Időtlen összetartozás

A lélek ereje mérhetetlen.
De mégis méri a bennünk lévő végtelent.

Mikor már megengedhetjük magunknak,
hogy csöndbe olvadt szavakkal beszéljünk,
s a némaság lágy ölelése közben
érezzük a hallgatásból sugárzó erőt -
mikor már érintés nélkül is feléled
ujjainkon társunk bőrének íze,
s a simogatás élménye kísér
az egyedüllét perceiben is, -
mikor sötét hangulatok közé is
bekúszik egy szem derűs csillogása,
s a belső fény melegen átvilágít
a kedvetlenség nyomasztó falán -
mikor hallod egy másik szívnek
dobogását és érzed ritmusát
akkor is, ha nincs a közeledben,
akkor talán megtaláltad
a megmagyarázhatatlan lét
legtitokzatosabb jelenségének,
a lélek erejének a forrását,
a kifogyhatatlan erőt adó
szeretet delejes lényegét.
Mikor már megengedhetjük magunknak -
már szinte egy lett két lélek és szív -
mert időtlen az összetartozás.

Bonifert Ádám :Ha hozzám jössz...

Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.

Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.

Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét