Gyóni Géza: Fölöttem az árnyak

Fölöttem az árnyak,
Nagy, fekete szárnyak
Felhőformán verődnek.
S én még gyermekmódra,
Értük nem aggódva
Álmodozom felőled.

Szememet lehúnytam...
Biborba borultan
Látom ujra egemet.
Fényes csillagoknak,
Fehér tűznapoknak
Égő lángja melenget.

Mást se kivánnék én,
Csak lehetne békén
Álmodoznom felőled,
Csak sohase fáznám
Árnya borulásán
Csúf fekete felhőknek.

Csak képed remegne,
Táncolna, nevetne
Szemem forró lángjába...
S nem is venném észre:
A szivem verése
Egyszerre csak megállna...
Egyszerre csak megállna.

Gyóni Géza : Lelkek cseréje

Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kínzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hívó s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűz-ártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.

Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!

Gyóni Géza: 16.levél

Meddig élnek és mennyit érnek
A sóhajok... a sóhajok?
A te pompázó tavaszodba
Lopnak-e színt és illatot
Szegény, szerelmes sóhajok?

Két világrész és két szív harcán
Győzhetnek-e a sóhajok?
Vagy jobb, ha soha vissza nem tér,
Kiért már nem harcolnak ott
Csak árva, gyáva sóhajok?

Gyóni Géza : Érezni

Érezni azt, hogy messze távol
Valaki búsul, valaki sír,
Kis szíve szenved égő vágytól,
S nincs enyhülés, nincs balzsamír;
Érezni azt, hogy egy kicsiny szív
Valahol fáj nagyon, nagyon:
Óh kétszer érzett fájdalom.

És hallani a rezgő sóhajt
Látni kesergő szép szemeket;
Érezni azt, hogy egy áldott ajk
Egy nevet sírva emleget;
Érezni azt, hogy érettünk száll
A vágy, a sóhaj s hull a könny
Óh mégis - titkos, szent öröm...

Gyóni Géza: Bolyongás

Bolyongtam elhagyott csapáson.
Hang nem zavarta álmodásom.
Ha jöttek is ott szembe vélem,
Egy hang szólt szivem belsejében:
Csak menj feléjük, te szegény beteg,
         Azok is olyan
Szomorú, szótlan, csöndes emberek.

Megálltam egy füves tisztáson,
De szerte rebbent mind az álom.
Hangos kacaj csendült elébem
S a hang szólt szivem belsejében:
Ne menj te arra, szomorú ember!
         S más útra tértem
Még szomorúbban, még csöndesebben.

Gyóni Géza: Magamhoz

Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.
S kergetted vak, rajongó vággyal
A büszke, érhetetlen rózsát -
Míg balga vágyad, szines álmod
Hideg közönnyel szerte szórták...

Csak akkor szólt szivedben ujra
Valami kinzó lelki vád:
Mikor a megvetett virág -
Más keblén boldogan virulva
Szánó mosollyal néze rád...

Gyóni Géza :Mementó

Kit megálmodtál egyszer magadnak,
Hajad selymével kösd le a párod!
Források mentén nimfák kacagnak -
Hinár karokkal rája tapadnak…
S ha soká késel, majd nem találod.

Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas,
Bontsd le hajad, míg hullámos ében.
Irígy vénekre csak sose hallgass!
Majd jön a bánat, a rút, unalmas,
Majd jön a bánat még idejében.

A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csak csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odaadnak.