Kormányos Sándor:Nem tudnám..

Magányomat összetörném,
földhöz vágnám, megtaposnám,
megtenném, de nem teszem, mert
egyedül ÉN nem is tudnám...

Kormányos Sándor: Dallamok

Először csak zümmögéssé
zsongatja bent a hangot,
majd váratlanul megkondít
egy apró kis harangot.

Majd alájátszik szívem is,
és fürge dobbanások
lüktetnek át a ritmuson
mint dobpergés-varázsok.

És dal már minden legbelül
én mégis felkiáltok:
Ki álmodja dallamokká
bennem a némaságot?

Kormányos Sándor:Egymásra rímelünk...

Nevettél, és szerettél
vágyainkból ágyat
vetettünk,míg kerestünk
szikrázó csodákat.

Komolyságra mosolygás,
sóhajomra óhaj
voltál ahogy feleltél
bókomra egy csókkal.

A nemrégből lett emlék
amit ha színezünk
egy kicsit,akkor újra
egymásra rímelünk.

Kormányos Sándor:Te is tudod..

Te is tudod, hogy megjelölt
minket a vágy, mely testet ölt
bennünk mint álmok tétova
közönyt színlelő sóhaja.

Te is tudod, majd szisszenő
döbbenet lesz mely egyre nő,
hangján a szívünk ritmusa
felzakatolva fut tova.

Egyre gyűrűzik parttalan
az örvény melyben benne van
az öröm és a gyötrelem,
már egy időben van jelen.

Tudjuk mindketten mit jelent
ha hosszan jajdul bent a csend,
árva, elveszett lelkeink
keresik egymást,már megint....

Kormányos Sándor:Nem tudom

Azt érzem, hogy nem tudom
már, valóság, vagy álom?
Itt volt, elment, meg se jött?
Mondd, miért nem találom?

Ha nincs is, mi fáj ennyire?
Én nem tudom,de várom
repesve, ha feltűnik
az álom-láthatáron.

Kormányos Sándor:Hallgatok...

Érintés nélküli csöndbe zárt
nyugtalan magányú rab vagyok,
gyötör,hogy nem lel senki rám
vágyaim foszló sóhajok.

Az éjjel sötét és kegyetlen
csak didergő hideg csillagok
távoli messze fénye őrzi
az emlékedet: Hallgatok...

Kormányos Sándor:Ha ver a szívem...

Jobb volna talán
nem gondolni rád,
de el vagyok veszve azt hiszem,
hisz bennem lüktetsz
mint furcsa ritmus
és érezlek, ha ver a szívem.

Kormányos Sándor: Nem tudom már...

Sóhajt az alkony, ónos szürkeségben, ma este ködbe rejtőzik a táj, fák árnya dereng sűrű néma csöndben, rezdülő titkot sző a félhomály. Bokrok tövében, nedves holt avarban álmodik néhány fáradt pillanat, amely még ősszel hullott le a földre utánad hajló, síró fák alatt. Elillant álmok, emlékek suhannak, mosolyod fénye már régen elveszett, hangod csak elhalt suttogás a szélben, egy illúzió, mit vágyam kergetett. Nyomodban járok, emlék-szőtte ködben e vágyakra hulló fázós alkonyon, magukkal hívnak elfáradt remények, megyek, hogy miért, már magam sem tudom.

Kormányos Sándor:Halkan zümmögő...

Halkan zümmögő őszidő bánat húrjait pengető illanó percről rég halott vágyakról dúdol dallamot. Álmosan zsongó őszidő nehéz a sóhaj mint a kő körbefon érzem köd-falú átláthatatlan mélabú. Bennem bolyongó őszidő foszlott álmokon lépkedő elindul este s reggelig utat tapos a szívemig.

Kormányos Sándor : Nemvers

Nem vers ez
csak néhány
fáradt gondolat
billeg tétován
a merev tekintettel
menetelő éjszaka
sötét szempilláin
nem vers ez
csak görnyedt álmok
törött szilánkjait
szedegetem ki
a sosemvolt percek
messze csosszant
szél-fújta
lábnyomából
nem vers ez
csak a remények
hullócsillagait
kísérem figyelemmel
minden éjszaka
anélkül hogy kívánnék
valamit...