A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biegelbauer Pál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biegelbauer Pál. Összes bejegyzés megjelenítése

Biegelbauer Pál

Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni,
hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.


Biegelbauer Pál

Változtatás nincs. Változás van.

A fontos világban erről szól a történelem. Megváltoztatni a másik embert, hogy elérjük a céljainkat. A megváltoztatás eszköze az erő. Felülkerekedni a másikon, hogy azt tegye, amit mi jónak látunk. Akkor is, ha ő azt nem úgy látja. Minden emberi összeütközés forrása ez. Minden emberi fájdalom innen forrásozik. …

A remélt eredmény, az, hogy a szándékaim szerint változik meg a másik, soha nem valósul meg.

Miért? Mert figyelmen kívül hagytuk az ember létének lényegi sajátját, azt, hogy az ember szabad. És aki szabad, az nem megváltoztatható, az megváltozik. A változás csak és kizárólag az ő döntésétől függ. Erre nem kényszeríthető. Sőt, ha változásra akarják kényszeríteni, azaz meg akarják változtatni, akkor ellenáll. Minden megváltoztatási törekvés, ha eredményesnek látszik is, csak kívülről az, belül a „megváltoztatott” változatlan. A valóság világának a törvénye a szabadság. A valóság nem ismer kényszert. Nem ismer változtatást, csak változást. A valóság világába nem az elképzeléseinkkel, hanem azok elengedésével, nem a változtatással, hanem az elfogadással léphetünk. A valóság világa a szeretet világa. A szeretet az egyetlen valóság.

Biegelbauer Pál

Fényt akkor adok, amikor mindenféle elvárástól mentesen lenni tudok
a másik számára, azzal a bizonyos lényegi létezési móddal, mely a legértékesebb az emberi kapcsolatainkban. Ha mindent odaadok is, de
ezt nem adtam oda, nem adtam semmit. Ezt az állapotot a maximális figyelem és elfogadás jellemzi, valamint egyfajta őszinteség is, mellyel meg merem mutatni magam annak, aki valójában vagyok.

Biegelbauer Pál

A fényadónak tudnia kell, hogy a másik emberrel való találkozása egy rendkívüli és különleges alkalom. Az életutak kereszteződésének a lehetősége egy kozmikus csoda (akkor is, ha mindennapos).
Hogy számunkra mindig az a világon a legfontosabb, aki VAN nekünk (aki velünk van) ebben a pillanatban, mert az életünk a jelen pillanatok egymásutánja, mi mindig itt és most vagyunk, vagy nem vagyunk.
Ha úgy döntünk, hogy nem vagyunk, a másikat megfosztjuk a saját létezésünk csodájának üzenetétől és az övét sem tudjuk befogadni, ha a jelen helyett a múltban vagy a jövőben időzünk.

Biegelbauer Pál

Ami megismerhető az emberben, az lényegtelen. A másik embert akkor látjuk jól, ha szépnek, gyönyörűnek, csodálatosnak látjuk, úgy ahogyan
a megszületésekor az édesanyja láthatta. Jónak látjuk, olyannak, aki úgy jó, ahogy van, mert akkor tudjuk elfogadni, amikor már nem akarjuk megváltoztatni, mert nem is lehet.
Ide kívánkozik Pilinszky János Átváltozás című verse:

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek láttál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Mindenki csak saját magát változtathatja meg. A szeretet biztonságában (valódiságát sokszor próbára téve) dönt a másik úgy, hogy megváltozik, de dönthet másképp is. Szabadságában áll.

Biegelbauer Pál :A fényadó imája

Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk. Szeretlek.
Elfogadlak - akárki vagy, akármilyen vagy. Nem várok tőled semmit.
Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad.
Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam,
és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem lakozó Mindenséget, azt, hogy a Mindenség Szívében egyek vagyunk.


Biegelbauer Pál

Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni,
hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok,hanem ellenkezőleg
szabadságom megélésének egyedüli eszközei.Mert a szabadságom
a legmélyebben rejtezik, semmi és senki el nem veheti tőlem.
Ami csak az enyém.

Csak nekünk, embereknek adatott meg a szabad döntés a létezés
értelmének, az önárasztásnak megvalósítására vagy megtagadására.
Míg rajtunk kívül minden létező válogatás nélkül,ingyen árasztja magát,
mert van,addig mi, emberek ezt csak a szabad döntésünk révén
valósíthatjuk meg.


Biegelbauer Pál

A természetes életmód nemcsak a természet kínálta eszközök
felhasználásában rejlik.A belső út perspektívájából nézve
ennél sokkal több: valódi reformot kínál.
A természet - valóság.
Egyszerűen - van.
Árad. Tanít.
Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép.
Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen,ajándékként adni.

Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente,a Hold, a szellő
mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát.
Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud nem áradni.
Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.
Hogy én is csak akkor kezdek "vanni",létezni, ha adom magamat
mint a kő,a virág, a fa, a naplemente, a Hold vagy a szellő.






Biegelbauer Pál:Az adás törvényei


1.
Csak szabad létező adhat.



2.
Minden adás - ajándék.
Tehát ingyenes és viszonzást nem igénylő.
A viszonzás megsemmisíti az adás
lényegét. Cserévé silányítja.




3.
Minden adásban önmagamat adom.
Ha nem "én" vagyok a tárgy,
ha nem "én" vagyok a cselekvés,
üres díszdobozt adtam. Cselekvésem a lét
malomköveinek üresjárata.















4.
Minden adásban létem teljesedik ki.
Minden adás révén szegényebbé válok,
ám a szeretetben gazdagodom.















5.
A folyamatos adás - áradás.
Minden egyes adás a teljesség fényének
villanása,
az áradás - a folyamatos ragyogás.




















6.
Csak a jót lehet adni.
Rosszat - lehetetlenség.
Mert a rossz - hiány, a nincs, a nemlétezés.
És ami hiány, ami nincs, az nem adható.
A rossz - adáshiány.
A rossz - áradáshiány.
A rossz: az adás fényvillanásai közti
sötétség.






7.
Akkor vagyok, amikor áradok.
Az adás aktusai valóságom apró
megnyilvánulásai.
Az adások közti szünetek megvalósulásom
ígéretei,
fényre váró sötétség, áradáscsend.


Biegelbauer Pál : A csend


Az egészség a csend szívében van.
Az egészség szíve a csend.

A csend határtalan.
A csendben nincs én és nincs te,
A csendben egyek vagyunk.

A csendben válunk átjárhatóvá.
A szívek kapui
csak a csendben nyílnak meg.
















A szó a csend kiáltása.

A szavakban a csend beszél.

A csend szó nélkül üres,
a szó csend nélkül színes buborék.
A szó csendélet.

A szavak a csend vágyát növelik,
bennük a csend hiánya fájóvá válik.
A szavak által mélyül a csend.














 A szó eszmélet,
a csend eszméletlen.

A szó kétséges,
A csend egységes.

A hozzánk szóló szavak
gyermeklelkünk játékai.
Míg játszunk, csendben vagyunk.
















A szív üzenete nem a dobbanás,
hanem a dobbanások közti
időtlen csend.



Biegelbauer Pál

Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.





Biegelbauerer Pál: Töredék

Szent meggyőződésem, hogy az emberi kapcsolatokért igazán semmit sem
lehet tenni. Sőt, amikor teszünk érte, éppen azt tesszük megvalósít-
hatatlanná,amit el akarunk érni.
Az emberek nem megszerezhetőek. A testük igen, ő nem.
A görcsös megszerezni akarás vakká tesz minket arra, hogy észrevegyük az élet kínálta lehetőségeket. Tökéletesnek akarunk látszani, holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél. Az emberszívet a gyengeség ejti rabul, nem az erő, nem a hibátlanság. Minden olyan jelenségtől, amelyik veszélyeztetni látszik szabadságunkat, menekülünk
A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell. Mit? Az illúzióinkat.
Elengedni azt az illúziót, hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember. Elengedni azt az illúziót, hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá. A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt.
Mi az amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni.
Lenni olyannak, amilyen vagyok .Vállalni azt a csodát, aki vagyok.
Mint a kis virág. Ragyogni, illatozni, áradni.
És lesz, akinek megnyílik a szeme az én egyedi és megismételhetetlen csodámra. Csak az én szemem se legyen zárva.


Biegelbauer Pál


A szerelem mindig üzenetértékű. Nincs tekintettel senkire és semmire. Mindegy, hogy valaki fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, mindegy, hogy független, vagy elkötelezett valaminek: egy ügynek, amely magányos életet követel, vagy elkötelezett valakinek: jegyes, élettársa valakinek, vagy házasságban él. Mindenkit utolérhet, mindig váratlan és mindig ajándék. Bennünk született csoda és rajtunk áll, mit kezdünk vele. Döntés elé állít. Lehet, hogy megkérdőjelezi az elkötelezettség értelmét - és akkor felrúgunk mindent. Lehet, hogy még mélyebbé teszi elkötelezettségünket - és ekkor vagy elfogadjuk a bennünk megszületett érzést és merünk boldogok lenni a beteljesülés reménye nélkül, vagy szenvedünk, mert azt hisszük a szerelem csak beteljesülve, azaz a másikkal együtt élve igazi, anélkül csonka. Ez az egyik legnagyobb tévedés.






Bigelbauer Pál


A halál, mint egy pengeéles lézerkés elválasztja egymástól a lényegest a lényegtelentől. Teljesen. Ha volt már valaki halálközelben, az tudja a legjobban. Akit meglegyintett a halál szele, az már sohasem fog úgy élni tovább, ahogy addig élt. Minden átrendeződik, minden az égadta világon. Értékelni tudunk olyan dolgot, amit oda se figyeltünk, és ameddig irdatlan értéknek tűnt, teljesen érdektelenné válik.