A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tomán Edina. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tomán Edina. Összes bejegyzés megjelenítése

Tomán Edina: Szívtangó

Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.


Tomán Edina: Szívtangó

Az első percek. Megismerkedésünk percei. Ekkor értettem meg, mit jelent egyetlen pillanat alatt elmerülni a szenvedélyben, hirtelen és felkészületlenül, mint amikor gyanútlanul zuhanunk a sebes áramlatú és végtelen mélységű folyóvíz súlyos hullámai közé. Mentőöv nélkül. Alattunk a végtelen víztömeg, mi pedig tehetetlenül vergődünk sodró áramlatában. Nincs esélyünk. Az ösztön és a szenvedély ellen tehetetlenek vagyunk. Nem véletlen, hogy ez a két erő irányítja a világot; az egyik pillanatban elpusztít, majd a világ tetejére emel mindent és mindenkit, aki útjába került.

Tomán Edina: Szívtangó

Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem.


Tomán Edina: Szívtangó

Létezik az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha nem tud mást szeretni? (...)
Amikor az ember felébred az éjszaka közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő nincs velünk.

Tomán Edina: Szívtangó

Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör,
a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem
a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszűnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tűnt, elveszítette szépségét.
És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette.