Csitáry-Hock Tamás:Van a várakozás....

Ami sokféle lehet. Várhatsz olyasmit, amit valójában nem vársz, de mégis, kénytelen vagy, mert nem kerülheted el. Várhatsz olyasmit, ami már megszokottan érkezik életedbe, ami közömbös, ami mégis, mindig érkezik, és elviseled. De van, amikor olyasmit vársz, ami már a várakozás idején különös varázzsal tölt el. Ami életedben csak nagyon ritkán fordul elő - ha egyáltalán megadatik valaha is. Várakozás egy találkozásra, várakozás Valakire, akit ismersz, mégis, most ismered meg. Akinek tudod az érintését, mégis, most érint meg. Akinek hallottad hangját, mégis, most hallod meg. Akinek érzed szépségét, mégis, most látod meg. Akinek ismered ölelését, mégis, most öleled meg. És várod. Várod ezt a találkozást. Várod, hogy megismerd, hogy megérintsd, hogy eggyé válj vele, hogy a találkozás csodája egy másik világba repítsen. Várod...
Van ilyen várakozás.

Csitáry-Hock Tamás:Vannak arcok…

Milliónyi, milliónyi arc. Jönnek veled szemben, kapkodod a fejed, de hiába… egyik sem… Egyik sem az az arc, amelyiket látni szeretnéd. Látni vágysz. Néha már mindegy. Néha már azt is fürkészed, amelyikről messziről tudod: nem Ő. Mégis, mégis, mégis figyeled. Mert a szíved mélyén, titkon reméled, hogy mégis, amikor közeledbe ér, Őt fogod látni. Hogy csoda történik, és az arc átváltozik. És Ő fog ott állni előtted. Tudod, hogy lehetetlen, talán nevetséges is. De számodra nem az. Te csodát vársz. Egy arcot. Őt.

Csitáry-Hock Tamás:Van egy pillangó…

A te pillangód. Egyetlen pillangó, több nem létezik belőle. Nem létezhet. A színe… a színe olyan, mint az érzéseid. Víz-zöld, tavaszrózsaszín, tollfehér… Igen, a szivárvány minden színét magán viseli. És mindig olyan, amilyennek lelked látja. Gyönyörű pillangó, a legszebb. De nem mindenki láthatja… csak te. Csak te... és még valaki. Valaki, akihez elküldöd. Akinek szüksége van rá..Mert ez a pillangó a tiéd , de mégsem az. Nem öncélúan a tiéd . Küldetése van…Valakihez. Te tudod,kinek van rá szüksége. És pillangód útra kél. Magával viszi mindazt , amit adni szeretnél… Magával visz téged. Felröppen , megkeresi őt, a vállára száll. És neki adja mindazt amit küldtél. De nemcsak elviszi, hanem vele is marad. Vele marad mégsem hiányzik neked. Sőt boldog vagy, hiszen létezése így nyert értelmet. Ezért kaptad őt. Pillangódat .Ami a tiéd , de mégsem. Azért kaptad, hogy adj általa. És boldog vagy, mert adhatsz. Pillangóddal. Létezik ez a pillangó.

Csitáry-Hock Tamás :Mosolyszárnyak

Van egy hivatás...

Egy különös hivatás. Olyan, ami nem lehet bárkié. Míg orvos, csillagász, művész, tanár... bárki lehet, addig ez a hivatás nem lehet mindannyiunké. Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása.
A legszebb és legnehezebb.
A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré. Mert csak ő ismeri a titkot, hogy milyen áldozatokat hozott meg érte. Mert ő adhatja a legtöbbet az új életnek. Ő adhatja a legtöbbet önmagából, ő adhatja a legtöbbet szeretetéből. És ennek a hivatásnak a gyümölcse egy új ember. Akinek fejlődését, gyarapodását, emberré válását nap, mint nap aggódva figyeli, segíti. Sokszor lemondások árán. Akinek sikerét büszkén, boldog szívvel figyeli a háttérből. Csendben, szerényen meghúzódva. Önmagát látja gyermekében. És a gyermek erről mit sem tud… Mit sem tud mindarról a sok-sok áldozatról, amit az anya érte hoz. Csak egyet tud. Egyet érez.
A szeretetét. És ez a legfontosabb…
Az anyai szív.

Csitáry-Hock Tamás :Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Mindig van okunk egy ajándékra... Ha más nem, önmagában az,
hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk.
Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk.
Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent.
Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ.
Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell
választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot.
Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj.
Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér.
És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja.
Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Csitáry-Hock Tamás :Van az emlék...

Ami sok emlék. Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban.
És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet.
A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él.Nem szavakban, 
nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni?

Igen, létezik ilyen emlék.

Csitáry-Hock Tamás

Van az erdő...

A gyönyörű. Napfénnyel, zölddel, madárdallal, virágpompával.
Elmerülsz benne. Élvezed. Gyönyörű. Szívedet táplálja, lelkedet nyugtatja. Megcsodálsz minden apró teremtményt, ami utadba kerül. Álmélkodva fedezed fel a millió csodát, amit nyitott szívvel fogadsz. Gyönyörködsz...
Ám a csoda hirtelen félelemmé vélik. Szívszorítón döbbensz rá: eltévedtél.
Már nem a szépségeket figyeled, csak az utat keresed. Kétségbeesve. Keresed, keresed, keresed... Alkonyodik, fáradsz, kimerültél. Aztán találsz valamit. Egy követ. De ez nem egy sima, rideg kő. Ezen a kövön van valami.
Ezen a kemény, hideg, zord kövön puha, meleg, simogató moha van.
Lehajtod rá a fejedet.
Hazaértél.

Csitáry-Hock Tamás:Mosolyhíd

Van az ajándék...

Mindegy, hogy mi. Nem számít, hogy nagy vagy kicsi, drága vagy olcsó. Az ajándék valódi értékét nem ez határozza meg. Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra ő mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki. Így a könyv minden oldala rólad fog szólni, a könyvjelző pedig nem csupán a lapok múlását jelzi, hanem téged idéz. Hiszen valójában nem könyvet, nem könyvjelzőt adsz, hanem a szívedet. És ennél többet nem adhatsz. Mert a szíved te magad vagy.

Létezik ilyen ajándék.

Csitáry-Hock Tamás:Mosolyhíd

Mindig van okunk egy ajándékra...

Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja.

Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Csitáry-Hock Tamás:Mosolyhíd

Van az adósság...

A „jó tett helyébe jót várj” kényszere. Vagy, a "jót tett helyébe jót adj" kényszere. Amit akkor érezhetsz, ha embertársad azért ad, hogy kapjon
is valamit cserébe. Tőled. Ha pedig a másik önzetlenül ad neked, akkor benned sincs kényszer, hogy viszonozd. Csak elfogadod, örülsz annak, amit kaptál, élvezed. És élvezed annak az őszinte, határtalan, önzetlen szeretetét, akitől kaptad. Mert azt is tudod, hogy a másik már azzal sokat kapott, hogy te elfogadtad ajándékát. Ami lehet egy szó, egy mosoly, egy ölelés, egy bíztatás. A másik boldog, hogy elfogadtad, és ez a boldogság, amit te adtál neki, ez az ő jutalma. És ennél nagyobb jutalom nincs. Ennél többet nem kell adnod. Nem is lehet.

És látod, így már nincs is adósság.

Csitáry-Hock Tamás:Mosolyhíd

Van a csoda…

A Csoda, ami nem mozdít meg hegyeket, nem fakaszt vizet a sziklából, nem tesz semmi természetfelettit. Mégis, annál jóval többet tesz.
Életet ad. Csendesen, észrevétlenül. Elég hozzá egy találkozás.
Egy mosoly.Egy érintés. Egy kedves hang, egy szó. És napról napra
így érik a Csoda. Míg egy napon kiteljesedik. A sok apró csodából összeáll
a legnagyobb Csoda, a Szeretet. Az Élet.
És ez a Csoda már soha nem múlik el.Örökre elkísér.

Létezik ilyen Csoda.

Citáry-Hock Tamás :Mosolyhíd

Van a tél...

A mozdulatlanság állapota. Az alvás, a várakozás állapota. A szomorú szépség állapota. A csend, a hideg, a fagy, a jég, a hó. A hó gyönyörű. Szomorúan gyönyörű. De nem csak szomorúság, nem csak fagy van
a télben. Hanem jó is. Az, hogy véget ér. Ezt mindig, minden évben biztosan tudhatjuk. Véget ér. Hogy mikor, nem tudjuk. Lehet, hogy hamarosan, lehet, hogy sokára. De biztosan vége lesz. És ezt várjuk.
Ez tartja bennünk a lelket, tudjuk, hogy érdemes élni, várni, mert
lesznek szebb napok. Amikor minden megmozdul, minden felébred,
és minden szép lesz megint. Csak várni kell és hinni. Nem is hinni
- tudni. És türelmesnek lenni. Ez a legfontosabb. És ha megérkezik a tavasz, elfelejtünk minden mást. A hideget, a szomorúságot, a fagyot,
a mozdulatlanságot.

Igen, most tél van. De lesz tavasz.

Csitáry-Hock Tamás:Mosolyhíd

Van egy szempár…

Szebben csillog mindennél. Színe, mint a naplemente, a végtelen kék óceán, a tarka tavaszi erdő, a vörös rózsa, a zöld mohával benőtt kő,
a barna kávé, a piros száj. Színében benne van minden, ami szép, ami fontos, ami boldogságot, nyugalmat ad. Színében benne van egy egész történet. Két ember története. Benne van az egész világ, maga az Élet. Ezt látod benne. Hogy milyen a valóságos színe? Talán nem is tudod. Talán megfejthetetlen. De a színében szeretet van, csoda van, élet van.
A színében ott van ő, és ott vagy te. Két szem - egy pár.
És bennük két lélek – egy pár.

Létezik ilyen szempár.

Csitáry-Hock Tamás :Mosolyhíd

Van a világ…

Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos. Kiléptél, hogy már érte élj. És ekkor megtörténik a csoda. A változás csodája. A világ ugyanaz, de te már másként látod. Már nem magadon át tekintesz rá, hanem a másikon át. Ő áll közötted és a világ között. És hirtelen sokkal többet, hatalmasabbat látsz, mint eddig. Felfedezed. Az egész világot. A pici virágban Őt látod, a madárdalban az Ő hangját hallod. Mintha eddig nem is ebben a világban éltél volna. Mert most már rajta keresztül látod, hallod, érzed. És így válik teljessé, igazivá. Azzá, ami valójában. Az ő szemén keresztül látod meg a világ legapróbb csodáit, az ő fülén át hallod meg a dallamok szépségét, az ő szívén keresztül tudod szeretni az embereket, és az ő lelke által érted meg mit jelent ez a szó: Élet.

Létezik ilyen világ.

Csitáry-Hock Tamás :Mosolyhíd

Van egy különös játék...

Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség,
a tisztelet, a bizalom határozza meg. (...) Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat.
És ez nem játék.

Csitáry-Hock Tamás :Mosolyhíd

Van az út…

És van, hogy az úton egyedül kell menned. Mert a te utad, a te feladatod. Csak te járhatod be, senki más, mert neked kell a rád váró akadályokat leküzdened, mert a cél a te célod. Az útnak többféleképpen vághatsz neki. Lehetsz magabiztos, lehetsz bizonytalan, félhetsz az akadályoktól, tarthatsz az ismeretlentől. Nem tudod, milyen lesz, csak a célt, a feladatot ismered. Nem tudod, lesz-e elég erőd, nem tudod, a képességeidből mire futja. De az út mentén lehet segítőd. Ahogy minden versenyző erőt nyer a bíztatásból, úgy te is erőt kapsz, ha valaki bízik benned, drukkol neked. Bízik benned helyetted is, ha néha kételkedsz magadban. Mert fontos ez. Nem elég az önbizalom, másé is kell. Így valójában nem egyedül járod az utat. És így végül nem az út győz, hanem te.

Van ilyen út.

Csitáry-Hock Tamás :Mosolyhíd

Van valaki…

Egy csodálatos szívvel, kivételes, tiszta lélekkel élő lény.
Egy napon találkozik egy másik, hasonló lénnyel. Aki mesélni kezd neki. Mesél az életről, az érzelmekről, a szeretetről. Mesél egy olyan világról, amit sokan nem ismernek. Pedig itt van körülöttünk. Csak a legtöbb ember nem húzza félre a hétköznapok szürke függönyét, hogy megláthassa. Vagy egyszerűen fél tőle, nem mer benne élni, mert tart a csalódástól. Attól, hogy nem igaz. Pedig ez a világ létezik. És erről mesél, mesél, mesél neki. De legfőképpen szereti őt. Tisztán, önzetlenül, végtelenül. És ahogy mesél, és szeret, a másik észrevétlenül angyallá változik. És ekkor már ő is látja, hogy a mese, amit hallott, valóság. És rábízza magát a mesélőre, kipróbálja szárnyait, és egy olyan világba jut el, amelyre vágyott.

Létezik ilyen Angyalka.

Csitáry-Hock Tamás :

Van a mosoly...

Egy angyali mosoly. Valóság, hogy egy mosoly mindent képes megváltoztatni. Egy egész életet. Sőt, kettőt. Két emberét. Azokét, akik egymásra mosolyognak. Ha ebben a mosolyban a lelküket mutatják meg egymásnak, akkor minden megváltozik. Többé nem lesznek azok, akik a mosoly előtt voltak. Mert valamit elárultak ebben a mosolyban. Azt, amit a másik iránt éreznek. Néha nehéz mosolyogni. De ha az arc nem is mutatja, a lélek mosolyog. És ezt a mosolyt érzi az, akinek köze van ehhez a lélekhez. Ez a mosoly örökre veled marad.

Létezik ilyen mosoly.

Csitáry-Hock Tamás :Mosolyhíd

Van egy angyal…

Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő... de mégsem az.
Angyal.