Falu Tamás: Mécses

Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.

Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat,
És az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat.

Falu Tamás: Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,

Hanem az ölében.

Falu Tamás :Hinni

Hinni, hinni és hinni
a terheket így vinni.
Látni a csodát fent, lent,
hinni a hihetetlent.
Hinni, hinni és hinni,
az életet így vinni,
s ne mi vigyük hitünket,
a hitünk vigyen minket.

Falu Tamás :Szavam...

Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.