A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Valami szép.... Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Valami szép.... Összes bejegyzés megjelenítése
Hisz csak annyi kell, hogy higgy...
A gyermek elalszik,
Hull a puha hó.
Az álmok hívják,
Várja a csengő szó.
Álmodoztunk mi is, tán nem is olyan rég,
De mindannyiunkat várta a felnőttség.
Mikor úgy tűnik, a mesék rég tovaszálltak,
Megleljük mind, Szentestén...
Higgy benne, amit a szíved diktál,
Halld a dalt, amit ő játszik.
Nincs időd, mit vesztegethetsz,
Van rengeteg, min ünnepelhetsz.
Higgy abban, amit belül érzel,
Engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott, ami ehhez kell,
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
A vonat gyorsan vágtat, az út véget ér,
A cél ott van, ahol kezdtük annak idején.
A hajók kifutnak, messzi óceán vízén,
Hisznek a fényben, mely ha kell célodig kísér.
Mikor úgy tűnik, elvesztetted a helyes utat,
Megleled azt is, Szentestén...
Higgy benne, amit a szíved diktál,
Halld a dalt, amit ő játszik.
Nincs időd, mit vesztegethetsz.
Van rengeteg, min ünnepelhetsz.
Higgy abban, amit belül érzel,
Engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott ,ami ehhez kell,
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hogy higgy.
Hogy higgy.
Schaller Balázs fordítása
Hull a puha hó.
Az álmok hívják,
Várja a csengő szó.
Álmodoztunk mi is, tán nem is olyan rég,
De mindannyiunkat várta a felnőttség.
Mikor úgy tűnik, a mesék rég tovaszálltak,
Megleljük mind, Szentestén...
Higgy benne, amit a szíved diktál,
Halld a dalt, amit ő játszik.
Nincs időd, mit vesztegethetsz,
Van rengeteg, min ünnepelhetsz.
Higgy abban, amit belül érzel,
Engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott, ami ehhez kell,
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
A vonat gyorsan vágtat, az út véget ér,
A cél ott van, ahol kezdtük annak idején.
A hajók kifutnak, messzi óceán vízén,
Hisznek a fényben, mely ha kell célodig kísér.
Mikor úgy tűnik, elvesztetted a helyes utat,
Megleled azt is, Szentestén...
Higgy benne, amit a szíved diktál,
Halld a dalt, amit ő játszik.
Nincs időd, mit vesztegethetsz.
Van rengeteg, min ünnepelhetsz.
Higgy abban, amit belül érzel,
Engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott ,ami ehhez kell,
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Hogy higgy.
Hogy higgy.
Schaller Balázs fordítása
Szép Ernő
Süt a nap,csendesen, a fák hervadt lombjukkal, a legnemesebb fejdísszel az ünnepség és a gyönyör mozdulatlanságában állanak , és úgy hullatják a levelet, mintha álmodnának. Az út betakarózott az ősz gyönyörű szőnyegével, mintha Perzsia legfinomabb kezei babrálták volna össze ezt a szőnyeget,
amelyben sűrűn bújnak össze a lehullott levelek , és rejtegetik a zörgést
a léptek elől. A gyep széle is végig van ejtve levelekkel , olyan, mint a leterített zöld nagykendő , amelynek a szélét sárgával , pirossal, lilával cifrázták. Jön a levél a fáról a földre , jön, jön.
Van ennél gyönyörűbb a világon?
Mily fájó módon megfoghatatlan pillanat,mikor egy-egy levél elszakad az ágról, útjának milyen angyalian gyöngéd vonala van a levegőben, mily érezhetetlen édes megadással, mennyországi szelídséggel teszi le magát a földre. Mintha a lemondás elandalodott pillangói lennének a hulló falevelek , vagy egy más világ gyöngéd madárkái , akik csak lefelé szoktak szállani. De szép, Istenem, de szép !
(Falevél-részlet)
amelyben sűrűn bújnak össze a lehullott levelek , és rejtegetik a zörgést
a léptek elől. A gyep széle is végig van ejtve levelekkel , olyan, mint a leterített zöld nagykendő , amelynek a szélét sárgával , pirossal, lilával cifrázták. Jön a levél a fáról a földre , jön, jön.
Van ennél gyönyörűbb a világon?
Mily fájó módon megfoghatatlan pillanat,mikor egy-egy levél elszakad az ágról, útjának milyen angyalian gyöngéd vonala van a levegőben, mily érezhetetlen édes megadással, mennyországi szelídséggel teszi le magát a földre. Mintha a lemondás elandalodott pillangói lennének a hulló falevelek , vagy egy más világ gyöngéd madárkái , akik csak lefelé szoktak szállani. De szép, Istenem, de szép !
(Falevél-részlet)
Julio Cortázar: A virág és a dulimanó
Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezőn.
Az első gondolata az, hogy leszakítja.de aztán eszébe jut,
hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne,ezért hát letérdel mellé,
és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait,
fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy
méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik
mellé, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: „Olyan, mint egy virág.”
Az első gondolata az, hogy leszakítja.de aztán eszébe jut,
hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne,ezért hát letérdel mellé,
és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait,
fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy
méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik
mellé, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: „Olyan, mint egy virág.”
Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához
Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csík.
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok.
Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt.
Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.
Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Ujraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó.
Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz
a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi szineket. A régi szíveink.
Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szíve.
Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A víz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a víz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vízben, víz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet.
Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva,szeretlek.
Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő.
Zoltán 1975 július
(Emlékszem a röpülés boldogságára )
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok.
Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt.
Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.
Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Ujraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó.
Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz
a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi szineket. A régi szíveink.
Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szíve.
Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A víz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a víz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vízben, víz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet.
Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva,szeretlek.
Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő.
Zoltán 1975 július
(Emlékszem a röpülés boldogságára )
Valaki visszahív ...
Van egy nagyon szép jelenet a Rubljov életéről szóló filmben, a harangöntés. Amikor a kis harangöntő, Aljosa megönti a harangot, és akkor így önkívületben dolgozik heteken keresztül. Nem eszik, nem iszik, újra önti, szétvereti. És amikor megszólal a harang, akkor ez a harangöntő kis mester ez kimegy a pusztába, búzaföldre, mialatt mindenki ünnepel és a főpap megáldja a harangot, azalatt ő a pusztában magányosan sír.
Így van ez. Hogyha az ember mindent belead egy munkába, akkor a siker pillanatában magányos lesz. Akkor nem mi reprezentálunk. Nem az az ember reprezentál, aki dolgozik, aki a szívét-lelkét beleadja ebbe a dologba. Engem mindig ugyanez az érzés fogott el. Kiüresedik az ember. Akkor olyan magányos lesz.
Rubovszky Rita, múzeológus
Így van ez. Hogyha az ember mindent belead egy munkába, akkor a siker pillanatában magányos lesz. Akkor nem mi reprezentálunk. Nem az az ember reprezentál, aki dolgozik, aki a szívét-lelkét beleadja ebbe a dologba. Engem mindig ugyanez az érzés fogott el. Kiüresedik az ember. Akkor olyan magányos lesz.
A sikert akkor nem olyan könnyen éli meg, mert akkor elengedi ezt a gyereket, ami az ő teremtménye. De hogy az abban a pillanatban inkább egy nehézpillanat, furcsa módon...
Azért volt fontos pillanat, hogy én adhattam át a Magyar Köztársaság ajándékát a pápának, mert akkor éreztem hogy valaki visszahív a pusztából. Hogy akkor valaki odajön, és akkor azt mondja, hogy "ne sírj itt, gyere ünnepelj velünk". És ez egy nagyon szép, nagyon mély pillanata volt az én életemnek.
Rubovszky Rita, múzeológus
Szabó Katalin: Színek
Éjjel van. Már majdnem minden és mindenki pihen. Kósza hangok surrannak, árnyak botorkálnak az éjszakában, s a csillagos ég alatt
a Réten két virág halk suttogásba kezd:
- Ó, Te olyan szép fehér vagy… mint a hó! vagy mint nappal a vatta alakú bárányfellegek az égen…!- Jaj, ne mondd már… Te ugyanolyan szép vagy, mint én… csak épp
nem fehér, hanem gyönyörű kék… mint a felhőtlen égbolt!
- Ez akkor sem igazság! - fakadt ki a Kék virág.- Miért? Mi gondod a kékkel?
- Hát…ööö…semmi. De a fehér mégiscsak szebb… - bizonygatta.
- És Te magasabb is vagy nálam.
- Tudod, nem azért szép valaki, mert fehér vagy mert magas… - ?
- . . . azért látod szépnek, mert szereted . . .
Erre csend lett. A Kék virág mélyen elgondolkodott, aztán később alig hallhatóan megszólalt:
- Ezek szerint én nem szeretem magam…? Azért nem tetszik a “kék”…… hiszen az előbb mondtam, hogy semmi baj nincs a kékkel… és azzal sincs, hogy én pici vagyok… De akkor mit tegyek?
- Tanuld meg szeretni önmagad virágát… Nézd… a Rét tele van millió színnel… és mind… mind csodálatos! De aki nem úgy lát, ahogyan létezünk, csak azért, mert nem volt túl jó napja… vagy épp elégedetlen mindennel, az elmegy sok csoda mellett… és az összes virágot csúnyának látja… pedig mi illatozzuk be a Rétet… mi adunk színt az életbe… és egymásnak erőt, örömöt, kitartást…
- Azt hiszem, igazad van… Jó, hogy épp mellém nőttél… és már kicsit világosabb is minden…
- Lassan hajnalodik… - mosolyodott el a Fehér virág - az első csillogó harmatcsepp rajtunk fog megpihenni…
Peter Handke:A gyermekkor dala
Mikor a gyermek gyermek volt
Karját lóbálva sétált,
A patakból folyót akart,
A folyóból áradást,
A pocsolyából óceánt.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Nem tudta, hogy gyermek,
Mindennek lelke volt,
S minden lélek egy.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Semmiről sem volt véleménye.
Ártatlan volt,
Csak ült lábát lóbálva,
Majd felpattanva
Kócos hajjal futásnak eredt.
Őszintén nézett a fényképeken.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Azt kérdezte folyton:
Miért vagyok én én, és nem te?
Miért itt vagyok, s nem ott?
Mikor kezdődött az idő, és a tér hol ér véget?
Az élet a nap alatt nem csak álom?
Amit látok, hallok és érzek,
Nem csak a világ előtti világ képe?
Tudom, hogy van gonosz és van ember,
De valóban létezik a gonosz?
Hogyan lehet, hogy én, aki vagyok,
Nem voltam, mielőtt megszülettem,
És hogy lehet, hogy én, aki vagyok,
Egyszer majd nem én leszek?
Mikor a gyermek gyermek volt,
Alig ment le torkán a spenót és a répa,
Nem ízlett neki a tökfőzelék,
Ma pedig magától eszi néha.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Egyszer idegen ágyban ébredt,
És ma is ezt teszi nap mint nap.
Akkoriban oly sok ember tűnt szépnek,
Most alig valaki, ha egy is van.
Tisztán látta a Paradicsomot,
Ma legfeljebb csak ködkép,
Nem tudta felfogni a semmit,
Ma pedig elborzasztja a Mindenség.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Önfeledten játszott,
És bár ma is ég a tűz,
Csak a munkában vet lángot.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Elég volt a zsíroskenyér és az alma,
És így van ez ma is még.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Szedertől volt fekete a keze,
És így van ez ma is még.
Zöld diótól volt sebes a nyelve,
És így van ez ma is még.
Minden hegycsúcson
Egy magasabb csúcsra vágyott,
És minden városban
Egy nagyobb várost látott,
És így van ez ma is még.
A cseresznyefa legfelső ágára mászott,
És a lelkesedése meg van ma is még.
Az idegenek előtt félszeg maradt,
És marad ma is még.
Alig várta az első havat,
És azóta is ugyanúgy várja még.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Egy botot a fának dobott lándzsaként,
S az ott rezeg ma is még.
Karját lóbálva sétált,
A patakból folyót akart,
A folyóból áradást,
A pocsolyából óceánt.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Nem tudta, hogy gyermek,
Mindennek lelke volt,
S minden lélek egy.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Semmiről sem volt véleménye.
Ártatlan volt,
Csak ült lábát lóbálva,
Majd felpattanva
Kócos hajjal futásnak eredt.
Őszintén nézett a fényképeken.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Azt kérdezte folyton:
Miért vagyok én én, és nem te?
Miért itt vagyok, s nem ott?
Mikor kezdődött az idő, és a tér hol ér véget?
Az élet a nap alatt nem csak álom?
Amit látok, hallok és érzek,
Nem csak a világ előtti világ képe?
Tudom, hogy van gonosz és van ember,
De valóban létezik a gonosz?
Hogyan lehet, hogy én, aki vagyok,
Nem voltam, mielőtt megszülettem,
És hogy lehet, hogy én, aki vagyok,
Egyszer majd nem én leszek?
Mikor a gyermek gyermek volt,
Alig ment le torkán a spenót és a répa,
Nem ízlett neki a tökfőzelék,
Ma pedig magától eszi néha.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Egyszer idegen ágyban ébredt,
És ma is ezt teszi nap mint nap.
Akkoriban oly sok ember tűnt szépnek,
Most alig valaki, ha egy is van.
Tisztán látta a Paradicsomot,
Ma legfeljebb csak ködkép,
Nem tudta felfogni a semmit,
Ma pedig elborzasztja a Mindenség.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Önfeledten játszott,
És bár ma is ég a tűz,
Csak a munkában vet lángot.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Elég volt a zsíroskenyér és az alma,
És így van ez ma is még.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Szedertől volt fekete a keze,
És így van ez ma is még.
Zöld diótól volt sebes a nyelve,
És így van ez ma is még.
Minden hegycsúcson
Egy magasabb csúcsra vágyott,
És minden városban
Egy nagyobb várost látott,
És így van ez ma is még.
A cseresznyefa legfelső ágára mászott,
És a lelkesedése meg van ma is még.
Az idegenek előtt félszeg maradt,
És marad ma is még.
Alig várta az első havat,
És azóta is ugyanúgy várja még.
Mikor a gyermek gyermek volt,
Egy botot a fának dobott lándzsaként,
S az ott rezeg ma is még.
(Wim Wenders: Berlin felett az ég)
Anyám tett azzá. ami vagyok .
Anyám tett azzá. ami vagyok . Olyan őszinte volt,
annyira bízott bennem,hogy úgy éreztem,
van valakim, akiért érdemes élnem-valaki,
akinek nem szabad csalódást okoznom.
Anyám emléke mindig áldást fog jelenteni számomra .
Thomas Edison
annyira bízott bennem,hogy úgy éreztem,
van valakim, akiért érdemes élnem-valaki,
akinek nem szabad csalódást okoznom.
Anyám emléke mindig áldást fog jelenteni számomra .
Thomas Edison
Gergely Zsóka
Cseppek vagyunk a tengerben. Sok-sok cseppel együtt. Önmagunkban hamar elvesznénk, felszáradnánk, de sok-sok csepp együtt hatalmas erő. Vannak cseppek, melyek közelebb állnak hozzánk, minden apró rezdülésük átfut a mi létezésünkön is, magával sodor, s ugyanez történik velük is, ha mi mozdulunk. Közel vagyunk. Érezzünk egymást. Megbízunk egymásban. Kitárulkozunk, mert tudjuk, hogy kitárulkozhatunk. Mert barátok vagyunk.
Nem születtünk magányos léleknek és a sorsunk is mindig úgy alakul, hogy vágyainknak, céljainknak megfelelően társakat hoz-visz az életünkben. Minden egyes ember tükörkép az életedről, hogy hol tartasz a sorsod útján. Ha gyengébb vagy éppen - mert miért ne lehetnél -segítő erők érkeznek. Ha erős vagy -mert belül akkor is erős vagy, ha olykor kételkedsz ebben - te nyújtasz segítséget. Ha vidám vagy vigasztalsz, ha szomorú vagy vigaszra lelsz. Így van ez jól. A cseppek kiegyenlítődnek.
Sosem vagy egyedül. Csak akkor, ha te zárod be az ajtót, de akkor ez a te döntésed. Zárt ablakon, zárt ajtón nem érkezik friss levegő. Ahhoz, hogy felfrissülj, nyitottnak kell lenned. Persze lehet, hogy a nyitott ajtón-ablakon berepül egy pár nem várt bogár, por, piszok, de ügyes takarító vagy, majd megszabadulsz tőlük. A friss légáram viszont mindenért kárpótol. Új erő, új szépség, új öröm.
Cseppek vagyunk a tengerben. Vannak cseppek, melyek mindig velünk vannak. Kinek kevesebb, kinek több csepptestvére van. Ők a barátok, akik veled vannak jóban-rosszban, szélcsendben vagy nagy viharban. Akik soha nem engedik, hogy messzire sodródj, elvessz, elmerülj. Akik dörömbölnek a becsukott ajtódon-ablakodon, hogy engedd be az újat, a frisset. Akik húznak, hogy változz a változással, mert ez az élet. Folytonos áramlat, folytonos mozgás. Nem kell félned, nem egyedül mozdulsz.
Ha nyitott szívvel jársz, mindig meglátod: sokan mozdulnak veled együtt.
Nem születtünk magányos léleknek és a sorsunk is mindig úgy alakul, hogy vágyainknak, céljainknak megfelelően társakat hoz-visz az életünkben. Minden egyes ember tükörkép az életedről, hogy hol tartasz a sorsod útján. Ha gyengébb vagy éppen - mert miért ne lehetnél -segítő erők érkeznek. Ha erős vagy -mert belül akkor is erős vagy, ha olykor kételkedsz ebben - te nyújtasz segítséget. Ha vidám vagy vigasztalsz, ha szomorú vagy vigaszra lelsz. Így van ez jól. A cseppek kiegyenlítődnek.
Sosem vagy egyedül. Csak akkor, ha te zárod be az ajtót, de akkor ez a te döntésed. Zárt ablakon, zárt ajtón nem érkezik friss levegő. Ahhoz, hogy felfrissülj, nyitottnak kell lenned. Persze lehet, hogy a nyitott ajtón-ablakon berepül egy pár nem várt bogár, por, piszok, de ügyes takarító vagy, majd megszabadulsz tőlük. A friss légáram viszont mindenért kárpótol. Új erő, új szépség, új öröm.
Cseppek vagyunk a tengerben. Vannak cseppek, melyek mindig velünk vannak. Kinek kevesebb, kinek több csepptestvére van. Ők a barátok, akik veled vannak jóban-rosszban, szélcsendben vagy nagy viharban. Akik soha nem engedik, hogy messzire sodródj, elvessz, elmerülj. Akik dörömbölnek a becsukott ajtódon-ablakodon, hogy engedd be az újat, a frisset. Akik húznak, hogy változz a változással, mert ez az élet. Folytonos áramlat, folytonos mozgás. Nem kell félned, nem egyedül mozdulsz.
Ha nyitott szívvel jársz, mindig meglátod: sokan mozdulnak veled együtt.
Darvas Ferenc :Könnyűbb álmot ígér
Igen a vers könnyűbb álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
talán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz.
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magasba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jó hír
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
talán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz.
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magasba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jó hír
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)