Szilágyi Domokos: Fújjad, madár!

Napsugárral takarózva
künn a fűben fekszem,
s hallgatom a madár dalát
a hajnali csendben.

Aztán odaszólok néki:
- Fújjad, madár, fújjad,
de ne mindig azt a régit,
más valami újat!

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - II

Utállak, mert nincs percnyi nyugtom.
Fájok már, fájok izzani.
Cipellek remegő inakkal:
oly súlyos vagy, ha nem vagy itt.

Mondd, mért vagyok oly tehetetlen?
Mondd, mért vacogok nélküled?
Adj csöpp nyugalmat annak,
aki nyugtalanságra született.

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - III

Ajkad megétet, szemed éget -
„Jaj, mindig égek, soha el nem égek” -
dalolta egykor valaki.

Semmivé asztam ily sok élet
hevében; - megesz éhem - (éhed?)
- már szégyellem megvallani.

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - VII

Ízlellek, mint gyermek a szót.
Szavak, ezüst szavak!
Fényetekből, csengésetekből
csak ez a dadogás maradt.

Ízlellek, mint a nyelv a szót,
talp a járást, szem a fényt,
újszülöttként kínlódom
újszülött világomért.

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - IX

                              As muri - moartea nu vine
                              Ş-aş tr trăi şi n-am cu cine
                                                         (Népdal)

Vonaton hallottam ezt a dalt,
dalolta valaki, nagyon egyedül volt,
s most jutott eszembe, most mikor szeretlek,
és olyan egyedül maradtam,
könyörgök a világnak, hogy ne bántson,
fázom minden léptedért, riadtan
vacogok minden vacogásodért,
aj, aj, aj, viola, viola, viola,
halálnak halálába hullj az életemért!

Röhögnöm kell magamon,
úgy sunyítok előtted, miattad, űz a hívásod is.
Te vagy minden vagyonom -
súlyos adót fizetek. Segíts!
Segíts egy kicsikét - erre születtünk:
segíteni, ahol lehet.
Kenyeredre kened, megvacsorázod
legmézebb éveimet -
engem már semmi se véd -
aj, aj, aj, viola, viola, viola,
életed éleszd életemért!

(Jaj, életre ítéltek engem,
mért nem segítsz életté lennem,
hogy ne halhassunk meg soha,
aj, aj, aj, viola, viola, viola.)

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - XI

Virágvállú, hogy bírod
cipelni a súlyt?
Fájdalom és szerelem
iker-átka sújt.

Arcod színét szívja szív,
megsápadt szemed
könnyé töri - titkolod? -
a rettenetet.

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - XIII

Üres lettem: megteltem fájdalommal,
vadul birkóznom kell a nyugalommal;
kit vállalok? - Már nem tudom: - ki vállal?
Kiért szálljak pörbe a halállal?
Ki száll érettem pörbe a halállal?

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - XXI

Mert egyre inkább bennem vagy:
mindjobban fáj, ha nem vagy itt.
Félszív, félszem, félszó - a fájás
egész csak, s a félsz, hogy a világ
nélkülem vidít-szomorít.

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - XXIII

Mondjak neked újat magadról?
Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek?
Tudod, hogy a Nap a szíved?
Tudod, hogy Nap nélkül nincs élet?
Hogy a sötétség rettenet,
és nem él, aki retteg?
Mondjak újat rólad?
Szeretlek.

Szilágyi Domokos:Kis,szerelmes himnuszok - XXIV

Álmom mások alusszák,
mások álmát virrasztom,
vigyázok, hogy a hajnal
senkit meg ne riasszon.
Vállalja gyönge vállad,
amit vállam elvállal?
Nem szabad szövetkeznünk
halál ellen - halállal.

Szilágyi Domonkos :Éjjel

Éjfél elmúlt... A nyitott ablakon
tánczene hull be. Némán hallgatom.

Vaksi szemekkel néz rám a sötét,
meglebbenti fekete köntösét.

Az asztalon toll, tinta, papírok

virrasztanak... Égő szemmel írok.

Szilágyi Domokos :Ez a nyár (részlet)

Ó, ez a nyár,ez a nyár.
Micsoda hülye nyár, micsoda áldott,utálatos,remek, megszo-

         kott,hitetlen-ki látott még ilyet.

Bőkezűen visszaveszi,mit adni elfelejtett.Szárasság a tarso-

        lyában.Jeget könnyezik és búzával szőkére érleli a na-

        pocskát, búzavirággal kékre az eget.
Ingyen idillel indult és most megijedt-ingyen idillel,desz-
        tillált bűbájjal, kasztrált kacagással!--de jaj,utólag

        be sokba kerül az ingyen idill!

Szilágyi Domokos:Nyár

Hajadon füzek, búzabóbiták -
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha -
emitt a pipacsok:
piros kis pamacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt - alatt terül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
- Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.





Szilágyi Domokos:Tedd, hogy szeressem...

Tedd, hogy szeressem magamat,
tedd, hogy az agyam, hogy a testem
ne csupán percekig szeressen,
mint eddig - mert csak így lehet
Téged is, jaj, szeretnem, szívem,
ne szélsőségesen, de híven,
ne ily szeszélyesen, de hűn,
én csúnyácskám, én gyönyörűm,
én ósdi "keserédesem" ,
kencétlenül is ékesen,
hogy világ minden éke sem
ér föl vele. Tedd, hogy a tested,
gyönyörködvén, magad szeressed,
tedd értem, magadért te tedd
kibírhatóvá ezt az életet.

Szilágyi Domokos : A költő mit tehet?

A költő mit is tehet?
Teleírhatja csillagokkal
a mennyboltot,
míg alusznak a csillagászok.
Teleírhatja rózsákkal a kertet,
míg alszik a május.
Teleírhatja napfénnyel a strandot,
míg alszik a napfény.
Ó, százegyszer is kifoghat
a késedelmeskedőn!
Teleírhatja reménységgel
a szállongó időt,
míg alusznak az emberek.