Szép Ernő: Néked szól (részlet)

A felhők pártján voltam s virágokon borúlva
S a tenger volt tanyám és a széllel kóboroltam,
S mégis mindíg és mindíg az emberek közt voltam
S mentem szorongva köztük színházba, háborúba.

Szép Ernő: Mint az égen a hold

Semleges voltam én, mint az égen a hold,
Ki kék útjain holt álmában iramol,
S tornyok arany keresztjein ezüst örömét elvonja.

Én gyáva voltam mint az őszült őszi fű,
Ki reszket hajnalban s reszket este felé,
S mint pillangó ki hogyha árnyék jön közel,már lebben.

Én bátor voltam mint a falusi fiúk,
Kik karácsony reggel járnak hajlós jegen,
Vagy mint a kisasszony aki vizet iszik égő bálban.

Én ártatlan voltam mint egy ákác levél
Kit a tavasz hozott, az ősz meg majd viszi,
Ki melegszik a napon, port visel,ragyog az esőben.

Én a legbűnösebb voltam, mert éltem én,
Mert szívet tartottam s adtam lehelletem
S szavam mindig jönni akart, de hallgattam én, hallgattam.

De nem is éltem, én tudtam halva vagyok,
Fölkél arcom tisztán a földnek peremén,
Két szemem lát és emlékszem és csalódom, de nincs már
                                                                             könnyem.

Szép Ernő: Néked szól (részlet)

Egy-egy ismeretlennek nyakába vágytam esni:
Oh élsz te is? Hogy hínak mondd? Mit gondolsz magadba?
Tudod hogy egyszer élünk? És őt karon ragadva
Sietni el vele a boldogságot keresni.

Szép Ernő: Én nem tudom

Talán a tenger mélyéből jövök
Mert úgy esik le néha a fejem
Hallgatni méla, méla lágy selyem
Borult és zúgó csendet, mely örök

Felhők közül ereszkedtem talán,
Megállok itt az alkonyat alatt
Én nem tudom, valamim ott maradt,
A boldogságom, fenn az ég falán.

Szép Ernő: Néked szól (részlet)

Hallottam: boldogság. És azt mondták hogy az nincsen.
De hiába mondták meg, mégis csak azt kerestem,
Azt hittem énvelem majd kivételt tesz az isten
És tréfarabság lesz az élet mézes-bilincsen.

Szép Ernő: Csak a szívem érzi

Nem érzi a halott veréb
Ha a ló a begyére lép
Csak a szívem érzi

Nem érzi a száraz levél
Ha sárba teszi le a szél
Csak a szívem érzi

Ha válnak néma fellegek
Nem érzik azt meg az egek
Csak a szívem érzi

Nem érzi nyíló rózsa azt
Hogy elvesztette a tavaszt
Csak a szívem érzi

Nem érzi azt a sárga hold
Hogy végtől végig árva volt
Csak a szívem érzi 

Szép Ernő: Néked szól (részlet)

Őszszel mindig gondoltam: boldog leszek a télen.
Télen: hogy a tavaszszal. Nyáron: hogy majd az őszszel,
Én vártam és vártam s úgy vártalak mikor jössz el
Te fényes édes évad, mikor világom élem.

Szép Ernő: Valami

Szél voltam én mely ellobog
Egy ernyőt fel nem fordítottam
Egy rózsaszálat meg nem törtem én

Felhő voltam, gyors égi füst,
Vonagló szárny, uszékony álom,
Egy árnya sem maradt, nem lett eső

A szívszorulás voltam, a sohaj,
A messzenézés, csönd két szó között,
A fülcsengés, az elcsodálkozás

Szép Ernő:Jóság, jóság (részlet)

Mint a kék eget úgy is gondollak jóság,
  mikor fogam mögött neved gömbölyül.
A május hónap kikékült kék egét szoktam
  meglátni gondolatomban,
Azt a melegedett kéket ami olyan sima
  mintha üvegből vón s oly mosolygós
S nincs egy felhő benne, csak hó álmodozás
  foszlik el azon, mint boldogság.

Szép Ernő:Jóság, jóság (részlet)

Szép moha látszott már emlékemben hogyha
  futamolt a fejemben az a szó, jóság,
Vénült, cserepes házon az a zöld moha.
Barna is, Naposszínű a nyári időben.
De nem ragyog csak fogadja a fényt enyhe
  kedvvel s oly hű hogy a hóval vele nem
  megy tavaszkor,
És oly honszerető hogy fel nem tudja ragadni
  az őszi éjszaka szélviharja.

Szép Ernő:Jóság, jóság (részlet)

Jóság, ugye te vagy az ami omol a diófa dús
  borulatából, hogy azt mondják: jó szag.
Eltisztulsz vihar után az a fényes könnyű fürdött
  idő, hogy azt mondják: jó idő.
Lágy körtének izzadő fehéres husában az a körtei
  édesség, hogy azt mondják : jó ízű.
S te villanyozol az érző tenyéren amelyiknek
  a kutya fejét simogatni jól esik.

Szép Ernő:Jóság, jóság (részlet)

Kérlek jóság diktáld és sugalmazd bennem
  örökösen hogy szegények, szegények
Mind csak boldogok iparkodnak lenni s szemök
  langy könnycseppet tud előadni
S mindnek kerül szíve szerelemhez
  és édesanya sajnálásához
És hogy nékik is rossz a nagy szél és hogy
  mindent azért tesznek mert halálra
  vannak hivatva.

Szép Ernő:Jóság, jóság (részlet)

Tégy jót velen jóságos jóság. Rendeld
  hogy még magamhoz is jó lehessek.
Mert csak véteni kívánok magamnak,
  mert haragba estem volt magammal,
Mert a kínok báljára járok, csak a szégyen
  felé bókolok epedve
S hajtom magamról a szép időt és
  sóvárgomat halállal traktálom.

 

Szép Ernő:Jóság, jóság (részlet)

Engedd, hogy meg tudjam sajnálni magamat
  hogy legalább szomorú legyek egyszer- másszor
Egynéhány kis percig, hogy csak sohajtsak
  és érezzem azt hogy öröm lett volna élni
S ismerős melegséget nyeljek akkor gégémben,
  egy visszagurult csepp könnyet,
amelyik ki akart jönni, ezt a világot
  megnézni ragyogva rengedezve.

Szép Ernő : Esőcsepp

Elkezdett esni, és esőt leső
Szemem alá pattant egy csepp eső

Egy cseppet sem haragszom érte,
sőt Köszönöm szépen ezt a csepp esőt

Amint gurult, behúnytam a szemem
Oly rég nem sírtam édes istenem

Szép Ernő: Pitypang

Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Szép Ernő :Virágok

Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom.
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.
És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.

Szép Ernő :Szeretnék eperfa lenni

Szeretnék eperfa lenni
De olyan csuda nagy eperfa
Kit ha megráznak
Eprészhet alatta mind az egész világ gyermeke.

Olyan eperfa szeretnék én lenni
Ki csókot is hullat
Azoknak akik itt száraz szájjal járnak
És hullatnék kiflit a szegényeknek
Szívet a gazdagoknak

Szép Ernő: Elszorult szívvel

Szabad-é nekem még
Nevetni tréfálni
Levelező fák közt
Füttyszóval sétálni?

Szerelem jön szembe
Szabad észrevenni
Minden bánatomhoz
Hűtelennek lenni?