Kovács-Popa Daniela

Nagyon furcsa érzés belegondolni abba,
hogy a világ sivatagnak tűnik akkor is,
ha tele van emberekkel,
amikor neked az az egy hiányzik!

Kovács-Popa Daniela

Olykor atomjaira hullik bennünk múltunk, és vele együtt a még mindig keblünkhöz szorított, féltett emlékeink is, ám az, amit azután magunkba hordozunk halálunkig, már kimondhatatlanná válik.

Kovács-Popa Daniela: Tanulnom kellene

Tanulnom kellene a tiszavirágtól,
mily illanó az élet szépsége,
a pillanatnak élni ezen túl
és kézen fogva lépni közös révbe.

Tanulnom kellene, mit mesél a szél,
érteni a szavát a hajnali csendnek,
ó mily kín a vágy, annak aki él
szemem smaragdjában álmok rezegnek.

Tanulnom kellene a ragyogó naptól,
hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek
s ha omló álmok porán szerelem vágya lángol
izzó hamvaiból erőt merítsek.

Tanulnom kellene a magányos holdtól
hogy van titok, mit senkivel sem osztok
s hogy nem leszek már sosem egyedül
még akkor sem, ha magam maradok.





Kovács-Popa Daniela: Tudom mitől óvnád

...Tudom, mitől óvnád balga gyermekhitem
bús-árnyú szemed szüntelenül vigyáz
lobogó fáklyaként gyújtod fel a szíved,
csak lássam már végre, ki hogyan gyaláz...

Tudom, mitől óvnál, szinte könnyed indul
ruhám fodrába temeted a fejed
nyitott ajakkal, szótlan hozzám simulsz
bízva, reménykedve szorítod a kezem...

Tudom, mitől óvnád a szépre éhes szemem
az idegen világot is távol tartanád
mert félsz, hogy a leírt betűk tengerében
valódinak hiszem a hazug igazát...