Szabolcsi Zsóka : Weöres Sándor egysorosára

„A por siet, a kő ráér
(Weöres Sándor)

Porszem vagyok, vagy kis pihe,
szellő sodor oda-ide,
szirom vagyok, vagy falevél,
felkap és elsodor a szél.
Testetlen lebegve szállok,
soha nyugtot nem találok.
Fáradtan ülök egy kőre,
békét tanulok tőle.

Szabolcsi Zsóka :Csordultig...

Puha avarba süpped talpam,
a fák lehajolnak hozzám.
Az erdőben ma béke van.
Könnyű dallamot dúdol a szám.

Lelkem csordultig telve szeretettel,
de bűneim terhétől roskadok.
Rebben a szellő szent lehelettel,
s tisztuló szívvel felzokogok.

Szabolcsi Zsóka

Friss hóesésben,
táncoló pelyhek között
én is táncolnék!

Szabolcsi Zsóka

Negatív

Tegnap elszakadt egy fonál,
melyen még lengett életem.
Tegnap elhallgatott egy szó,
melyet dalolt még énekem.
Tegnap eltörött egy pohár,
melyet tartott még két kezem.
Tegnap kettétört egy lélek,
s azóta csak emlékezem...

Pozitív

Holnap újra lesz egy fonál,
melyen lenghet majd életem.
Holnap újra szólal egy szó,
s ismét dalolhat énekem.
Holnap újra lesz egy pohár,
melyet tarthat majd két kezem.
Holnap összeforr egy lélek,
s utána éltem élhetem.

Szabolcsi Zsóka

Lyukas zsebű senki vagyok, de virágokból szőtt álmok közt
terelgetem hétköznapjaim bárányfelhőit.

Zengő zivatarban barlangba búvok, napsugaras nyárban friss
forrásvízzel hűtöm forró homlokom.

Kapkodok szálló hópihék után, s pillangószárnyon
csapongnak gondolataim...

Szeretem megörökíteni azt, ami tetszik nekem, képpel,
hanggal, verssel.

Talán néha sikerül... ilyenkor jó élni...

Szabolcsi Zsóka

Daltalan éjjel
bánatomat altatom.
Könnyet fúj a szél.

Szabolcsi Zsóka

Szeretnék ott lenni, ahol te vagy,
kisimítani arcodból a ráncokat,
letörölni szemedből a könnyed,
hinni, hogy velem együtt könnyebb.

Nem akarok lemerülni, mégis hív a tenger,
nem akarok felrepülni, mégis hív az ég.
Nem akarok álmodni, de esendő az ember,
nem akarok semmit, és semmi nem elég.

Nem tudom, mit is akarok,
várlak, s közben majd meghalok...

Szabolcsi Zsóka :Mit is adhatnék?

Nem verset adok, csak szavakat,
nem komoly mondandót,
csak néhány pihe-puha lágy szót,
kedvest és bársonyost,
mely csapongó lepke szárnyán feléd repül.
Nem dalt hoztam, csak hangokat,
nem zengő melódiát,
csak néhány eldúdolt foszlányt sodor feléd
a hulló leveleket gördítő szél.
Nem szerelmet adok, csak lángokat,
vágyakat és álmokat
melyek simogató szavaimmal,
lelket érintő eldúdolt dallamaimmal
feléd szállnak,
rádtalálnak,
s óvó tenyeredbe bújnak.
Adnék verset, ha kérnél.
Adnék zenét, ha hallgatnád.
Adnék szerelmet, ha szeretnél.

Szabolcsi Erzsébet: Ma nehéz

...mert nem vagy,
ma nehéz a szó is.
Süket álmokat termett az éj.
Holdakat képzelek csillagtalan égre,
S hallgatok. Csak a tükör mesél.
Tükrömbe bújtál. Visszamosolyogsz,
Ha fáradtan, könnyes szemmel nézlek.
Nyújtanád kezed, s tudod, a szilánkok
Mindkettőnket véresre sebeznének...

Szabolcsi Erzsébet

Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?

Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?

Ha Te lennél a tél hideg lehelete,
lennék kedvedért hullongó hópihe.
Lennék kedvedért hófúvás vihara,
vagy lennék miattad csipkés zúzmara.

Szabolcsi Erzsébet

...mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...