Garay Gábor

"nem ereszted az elveszítettet;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.
S élsz felelősen, mint a sebesült harcos :
ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk, mely
végül szívébe szalad."

Garai Gábor :Valami elveszett

BEETHOVEN D.DÚR HEGEDŰVERSENY,
III.TÉTEL. RONDO. ALLEGRO.

Spirál-pályán emelkedik a dallam,
s a dallamban a tiszta diadal:
hogy érdemes volt győzni önmagunkon,
hű társakkal jó volt állni a harcot,
s hogy fent, a csúcsról tündököl a táj,
semmivé lett az út sara, szemetje,
ide csak a fenyők illata ér föl,
s madártávlatból a völgy képe látszik:
gyom se csúfítja - virágok borítják.

S egyszerre fölsikolt a hegedű:
Azt jajgatja:

Valami elveszett!
Valami, valami szép
örökre elszállt, elenyész...
Valami pótolhatatlan,
valami egyetlenegy,
barátság, szerelem,
egy pálma-zöld sziget,
mely átdereng a párás tengeren;
vagy csak egy távoli nyár,
valami szép,
valami szép,
talán a legszebb
odaveszett
örökre már.
És nincs segítség.
S nincs rá magyarázat.
Csak belesimul szelíden a bánat
sikolya a diadal dallamába.

Mert bárhogy tündököl föntről a lét,
így kell, lehajtott fővel ünnepelnünk,
elnézve a behódolt táj fölött,
és föl, az engesztelhetetlen égre.

S visszapörölni, ami elveszett,
vígasztalanul.
S hálát adva érte,
Hogy volt.

És meg nem ismétlődhetett.

Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhitat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón - te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent - s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. -
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek...

Garai Gábor

Töredékek a szerelemről

És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vígasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

Garai Gábor