Kardos Csongor :Feketén

Lassan teljesen besötétül.
A szürke délután estévé sóhajtja magát.
Csak a testem fázós remegését tudom.
Nem vár rám senki meleg kandallóval.
Lassan lépek hideg lépcsőfokon.
Ablak a fordulóban.
Görcsös ágak kapaszkodása csillag nélküli éjbe:
ezt láthatja Isten, ha engem néz.

Kardos Csongor: Lyukak

A helyeket látom, hol lehetnél.
Fázik az üresség körülöttem.
A tavak esti dúdolása befesti
emlékeim kéklő borongással.
Lenyugvó szemed – őszi borzongás.
Kutatom egy elfelejtett vonásod
ijedt szívvel.

Kardos Csongor: Titok

Aztán kavarog,
aztán vidáman tekereg,
aztán szinte megáll,
aztán újra fel,
hogy újra lehulljon,
és körülkémlel,
megbotlik,
aztán sodródik még,
aztán megpihen,
aztán puhán elalszik,
aztán elolvad.

A hópehely még érti a titkokat.