Hajnal Anna :Csak csendesen

Csendesen szívem, csak csendesen,
mért sírsz, könyörögsz, kiáltozol?
mért öklözöl engem vad dobbanással?
hiszed tán valakik vagyunk itt?
s megváltozik értünk a világ?

Sajgó pont vagyunk csak e havas világon;
aludj, a többi szív mind aludni tért,
s úgyis az lesz a vége, hogy belefáradsz.
Nagy madarak csapnak le ránk,
s a szürke égből hull a hó
takarni lábnyomunk.

Hajnal Anna :Szomorúság

Végtelen hómezőn ragyog kék mosolyod

Tündértávoli nap, s hideg derüd mint ezer

Jeges tű furódik belém,

Kegyetlen téli fény.

 

Havas erdőkben rég alusznak az utak,

Sóhajt a hóülte ág s felneszel rá a

Ritkán ténfergő vad

S csapdába került szivem.

 

(Könnyen elszédülő, kiéhezett szívem

Koncos szavakkal rút csapdákba csaltál megint

S most sír mint a hurokra

Került, ártatlan őz.)

Hajnal Anna

Embernek lenni igen fárasztó. Semmi kihagyás. Semmi pihenés.
Téli álom nincs. Egyfolytában megfeszített jelenlét. Igen rövid alvások. Akkor is izgatott álmokkal. Mindig a nappalok folytatása. Világos tudat az előtérben. Mozgások,cselekvések, szükségletek, kötelességek. Más személyekkel, más tudatokkal való kapcsolat.
Éber és homályos összefüggések.