A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egy gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egy gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése

Richard Dehmel: Csak egy kutya?

Időről időre azt mondják nekem: Ébredj fel, ez „csak egy kutya”!
– nem értik, miért teszi meg az ember ezeket az utakat, miért invesztál
ilyen sok időt és érzést, vagy miért veri magát költségekbe, amelyek
a „csak egy kutyá”-val járnak.



Legbüszkébb pillanataimból néhányat a „csak egy kutyának” köszönhetek. Sok óra telt el, amikor egyedüli társaságom
„csak egy kutya” volt, de egyetlen pillanatig sem éreztem magamat mellőzve vagy egyedül.



Életem egyik legszomorúbb pillanatát a „csak egy kutya” idézte elő,
és a sötét napokban a „csak egy kutya” volt az, akinek barátságos
érintése jóleső érzéssel töltött el, és erőt adott átvészelni azt a napot.













Ha te is azt gondolod, hogy ez „csak egy kutya”, akkor feltehetően olyan mondatokat is ismersz, mint „csak egy barát”, „csak egy napfelkelte” vagy „csak egy ígéret”.
















Ez „csak egy kutya”, aki barátságból, bizalomból és merő
hamisítatlan örömből a lényeget hozza az életembe.













" Csak egy kutya” felébreszti bennem a részvétet és a türelmet,
 ami engem jobb emberré tesz.


















"Csak egy kutya” vesz rá arra, hogy korán keljek, hosszú
 sétákat tegyek, és vágyakozva tekintsek a jövőbe.














Ezért számomra és az olyan ember számára, amilyen én vagyok,
 ez nem „csak egy kutya”, hanem minden remény és jövőbeli álom megtestesítője, kedves emlékek és a jelen tiszta élvezete.












A „csak egy kutya” megmutatja bennem a jót, és eltereli a gondolataimat. Remélem, hogy mások is megértik egy napon, hogy ez nem „csak egy kutya”, hanem valami, ami nekem emberiességet kölcsönöz, és többé tesz, mint „csak egy ember”.
















Tehát ha legközelebb hallod azt a mondatot, hogy „csak egy kutya”, akkor mosolyogj, mert ők ezt „csak” nem értik. Ha a szemébe tekintesz, elfelejted minden félelmedet, gondodat, szomorúságodat és problémádat, mert a kutyák nekünk olyan szárnyakat adnak, amelyek nekünk soha nem voltak és soha nem lesznek.

Aiszóposz tanmesék - 294. A farkas és a kutya

A farkas meglátott egy nyakörvvel megkötött hatalmas kutyát, és megkérdezte: "Ki az, aki téged így megkötött és ilyen nagyra nevelt?" "Egy vadász" - felelte az.
"De ezt már nem tűrné el egy farkas. Jobb nekem az éhség,
mint a nyakörv súlya."

Nem szabad a bajokban sem feladni a harcot.



Aiszóposz tanmesék - 66. A vándorok és a medve

Két barát együtt vándorolt; egyszerre egy medve bukkant fel előttük;
erre az egyik futásnak eredt, felmászott egy fára, és ott elbújt. A másik viszont, akit a medve már majdnem elkapott, elnyúlt a földön, és holtnak tettette magát. Mikor a medve odadugta az orrát, és körülszaglászta, visszatartotta a lélegzetét. Azt mondják ugyanis, hogy ez az állat nem nyúl a halotthoz. Mikor aztán a medve eltávozott, a másik lemászott a fáról, és megkérdezte, hogy mit súgott a fölébe a medve. Ő pedig így felelt: "Azt, hogy ezentúl ne járjak együtt olyan barátokkal, akik nem tartanak ki a veszélyben."

A mese bizonyítja, hogy a szerencsétlenség mutatja meg, kik az igazi barátok.


Aiszóposz tanmesék - 13. A halászok

A halászok húzták a hálót; mivel az nehéz volt, már előre örültek és táncoltak, mert azt hitték, hogy sok a zsákmány. Mikor azonban a partra húzták, csak kevés halat találtak, ellenben telis-tele volt a háló kövekkel és homokkal. Erre mértéktelenül megharagudtak; nem is annyira magáért a dologért nehezteltek, hanem mivel az ellenkezőjére számítottak. De egy öreg így szólt közöttük: "Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már előre, most nyilván szomorkodnunk is kell."

Így hát fogadjuk el, hogy milyen változékony az élet, s nem kell nekünk sem büszkélkednünk; gondoljuk meg, hogy a túlságosan szép időből viharnak kell támadnia.


Aiszóposz tanmesék - 24. A megdagadt hasú róka

Az éhes róka, amikor egy faodúban meglátta a pásztoroktól otthagyott kenyeret és húst, bemászott és megette. A hasa azonban megdagadt, és mivel így nem tudott kimászni, sóhajtozott és siránkozott. Egy másik arra járó róka, amint meghallotta jajveszékelését, odament hozzá, és megkérdezte, mi a baja. Mikor megtudta, mi történt, így szólt:
"Maradj csak itt, amíg újra olyan leszel, mint amikor bementél,
 és akkor könnyen kijöhetsz."

A mese azt bizonyítja, hogy a nehéz kérdéseket az idő oldja meg.


Al Ghaoui Hesna

Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.




Arisztotelész: Az arany középútról

A dühös természetű ember a kelleténél indulatosabb, és sokkal több emberre haragszik, mint akik erre rászolgáltak; a halvérű azt sem
tudja, hogy kire és miért haragudjék: érzéketlen és rezzenéstelen.
Közöttük áll az erény: a szelídség.




Arisztotelész: Az arany középútról

A vakmerő semmitől sem fél, azoktól a dolgoktól sem riad vissza,
amelyektől a józan ész óva intené; a gyáva ellenben örökösen reszket,
ő a rettegés birodalmában él.
Közöttük áll az erény: a bátorság



Arisztotelész: Az arany középútról

A mértéktelen túlzottan sóvárog, és túllép minden lehetségesen, nem tudja, hol a határ; az érzéketlen mozdulatlan, akár a kő, beéri azzal, ami kéznél van, nem vágyakozik a jobb s a több után.
Közöttük áll az erény: a mértékletesség.



Arisztotelész: Az arany középútról

A nyerészkedő csak a hasznot lesi, abban talál üdvösséget,
az élteti, amíg él; a vesztő mindig a sor végén kullog,
számára az élet szerencsétlenségek áradata.
Közöttük áll az erény: a jogszerűség.




Arisztotelész: Az arany középútról

A fennhéjázó illegeti, mutogatja magát,
míg a szerény kevesebb annál is, mint amennyi valójában.
Közöttük áll az erény: az igazság.


Arisztotelész: Az arany középútról

A hízelgő folytonosan dicsér, és képtelen az őszinteségre, nem azt gondolja, amit mond, és nem azt teszi, ami látszik;
a gyűlölködő gonosz és kíméletlen másokkal, számára egyetlen
lény méltó rangra, hírnévre, elismerésre: saját maga.
Közöttük áll az erény: a szeretet.

Arisztotelész: Az arany középútról

Túlságosan sokat adni mások véleményére - ez a tetszelgő sajátja;
de aki fütyül arra, hogy tettét tetszőnek vagy elítélendőnek tartják,
nem különb annál az önhittnél, aki mások nélkül ítél és ítéltetik.
Közöttük áll az erény: az önérzet.


Arisztotelész: Az arany középútról

A felfuvalkodott roppant sokra tartja magát;
a kishitű ellenben semmire.
Közöttük áll az erény: a nemes becsvágy.



Arisztotelész: Az arany középútról

Az elpuhult nem tűr semmilyen fájdalmat, még azt sem, amely a hasznára válnék; teste és lelke sajog a legkisebb kellemetlenségtől is.
Vele szemben áll a tompa - őt átvitt értelemben fanyarnak, nyomorultnak is nevezhetnénk -, neki a szenvedés az élet legtermészetesebb velejárója, szenvedni számára annyit jelent,
mint örülni, vagy boldognak lenni.
Közöttük áll az erény: az állhatatosság.


Arisztotelész: Az arany középútról

A tékozló túlzásba viszi a költekezést, miközben testi-lelki értékeit
elherdálja.A túloldalon áll a fösvény, ő minden tekintetben alatta
marad az emberi mértéknek.
Közöttük áll az erény: a nagyvonalúság.


Arisztotelész: Az arany középútról

Hasonlóképpen áll a dolog pazarlóval és a kérkedővel.
Míg a pazarló és a kérkedő túllépi a mértéket, a szűkkeblű
és az álszerény messze alatta marad.
Közöttük áll az erény: az áldozatkészség.


Arisztotelész: Az arany középútról

Az álnok mindenből hasznot húz: trágyából aranyat csihol,
sárból palotát épít- fortéllyal, csalással, hazugsággal;
az együgyű, azt sem fogadja el, ami a természet folytán neki járna.
Közöttük áll az erény: a belátás.


Arisztotelész: Az arany középútról

A szemérmetlen senkire sincs tekintettel, fölötte áll mindenkinek,
lenézi a hagyományokat, a világ törvénye hozzá nem ér fel.
Párja a szégyenlős, aki viszont nem tartja magát sokra, joggal hihetnénk, senki sem érdektelenebb a számára, mint saját maga.
Közöttük áll az erény: a szemérem .



Arisztotelész: Az arany középútról

Az irigy bosszankodik mások szerencséjén; mások jó sora annyira bosszantja, hogy még azokra is irigykedik, akik megérdemelten jutottak hozzá. Az irigyekkel szemben álló szélsőségnek nincs külön neve, - mondjuk, ők a rábólintók, belenyugvók, puhányok -, ott viszik túlzásba a dolgot, hogy még azon sem tudnak méltatlankodni, amin pedig kellene: ha olyanoknak megy jól a sora, akik azt nem érdemelték meg. Könnyen veszik az igazságtalanságot, miként a falánkok az ételt. Közöttük áll az erény: a jogos felháborodás...