Bodnár Éva: Önmagam gyóntatója

Amikor túlcsordul az a bizonyos pohár,
és semmi, semmi sem a régi már...
Fájdalomként élem meg a perceket.
Akkor kérek egy csöpp szeretetet.
Odafigyelést - bármit, mi emberi:
Segítsetek a kínruhát levedleni!

Amikor már önmagamtól is csak rettegek,
és semmi sincs amin nevethetek,
mert bezárul az ajtó - kívül reked a fény.
Nem jön segítség, eltűnik a remény.
Fojtogat, kínoz, mardos a bűntudat,
dühömben szűkölve bántok meg másokat.

Milyen ember vagyok? Kérdezem szüntelen,
de a válasz közömbös, személytelen.
Nem vagyok ember, csak gyarló porhüvely,
ki itt a Földön mindenért felel. Mindenért,
amit tesz, alkot, leír, vagy kimond...
Így vagyok Ember - vagy inkább Bolond?

Óh, ha tudnám, mit miért teszek?!
Vezessetek hát, segítő kezek,
hogy önmagamban keressem a fényt!
Eldobva minden ártó véleményt.
A keserűség szobrát összezúzva,
mégiscsak Ember tudjak lenni újra!

Bodnár Éva:Optimista dal

Van még mit keresnünk.
Minden kis fűszálban,
ott az életünk.

Van még titok, mi izgató:
ránk borul majd úgy,
mint egy takaró.

Van miért élni, szeretni,
s a reménytelent is
le lehet küzdeni.

Van jó a kudarcokban is:
magára talál a lélek,
erősödik a hit.

Van jó szándék, ha kell.
A szükségben az ember
másokért is felel.

S ha van benned alázat,
hitesd el, hogy ránk még

jobb idők is várnak.