Kálnay Adél: Mi volna jó?

Most repülni volna jó,
suhanni szelíd táj fölött,
vörös, barna, sárga az a táj...

Most rohanni volna jó,
megelőzni a kék ködöt,
óriás tölgyfa, az legyen a vár...

Most gurulni volna jó,
heverni rőt avar között,
orrodban érezni fanyar illatát...

Most ugorni volna jó,
átugrani néhány vén rögöt,
lomha békát a patak oldalán...

Most keresni volna jó,
elbújni sombokor mögött,
mókus ül álmosan ágán...

Most látni volna jó,
kémény messze hogy füstölög,
szűk völgyek tucatnyi házán...

Most érezni volna jó,
csöndet, békét és örömöt,
hallani őszi eső koppanását
vonuló madarak szárnyán.

Kálnay Adél: Ima

Kérlek, Uram, ne vedd el tőlem
a hajnalokat, pára száll olyankor
a tájra, s a fák térdig állnak a könnyű
fehérségben

Kérlek téged, hagyd meg nekem
az esőtől ázott föld szagát, hadd
szívjam magamba a fák friss
lélegzetét

Kérlek, engedd látnom, hogyan
nyugszik le a nap, ott felejtve
vörösségét a lassan sötétülő
égbolton

Kérlek, Uram, segíts meghallani,
amikor tiszta énekükkel egymást
keresik a könnyű röptű, szabad
madarak

Add meg, Uram, azt a nyugalmat,
amit csupán a fenyőktől ölelt
csendes tisztáson érezhet meg
az utazó

Engedd megérintenem a patak
kristályvizében a sima kavicsok
zöld mohával benőtt hátának
bársonyát

Ó, Uram, vegyél észre engem,
tétován járok minden úton,
fejem konokul földre szegem,
s elhagy erőm

Engedd, hogy meghalljam a
sírók panaszát, mert könnyüktől
áradnak a folyók és sósak az
óceánok

Vedd el tőlem az aggodalmat,
amitől árnyék borul napjaimra,
s éjszakánként színüket vesztik
álmaim

Kérlek, add, hogy soha ne érezzek
gyűlöletet azok iránt, akik nem
tudják, miért cselekszik
a rosszat

Engedd, hogy mindig tudjak
gyönyörködni a gyerekek
világra csodálkozó ártatlan
szemében

Kérlek, add meg nekem, hogy
rá tudjak hajolni a gyönge
öregek ráncokkal megírt
kezére

Ó, Uram, segíts felismernem
a zajban az öröktől fogva szóló
zenét, s a mindenekben fölzengő
harmóniát