Leleszi Balázs Károly :Forrásod akarok lenni

Forrásod akarok lenni.
Zengő kút. Kezeid közé szorult virág.
Út lábaid alá. Minden és semmi.
Aki nyugtot kínál. Feledést.
A fény erejét.

Leleszi Balázs Károly:Térdre hullás

Az angyalok mozdulatlanok.
Szélcsend.
Kövek zárt tere.
Égre nyíló ablakok.
Imára kulcsolt kezek.
Elveszettnek hitt forrásvizek
szökkennek fel szemedben.

Leleszi Balázs Károly :Megpróbáltatás

Elfonnyadt a virág a tenyeremben

Kőszálak zárták le az ösvényt
a hegygerinc felé

Biztonságosnak hittem a tengert
és jégtömböknek ütköztem a vizek közepén

Bekerített a szorongattatás...

És Te ébren várakoztál
lelkem ölén

Leleszi Balázs Károly : Tavasszal telepedj le

Tavasszal telepedj le egy fa alatt… Ne legyen különleges fa, csupán egy fa a többi közül, telepedj le alatta egy új tavasz csodás ígéretével, mely éled és kiteljesedik körötted – s kiálts ˝tavaszt”!, kiálts ˝fényt”, kiálts „újjászületést”! Mondom, figyelj és élj – az ősi rög tudatával, a fák növekedésével, a születő szirmok illatozó üdeségével, a méhek zümmögésével – és vedd észre ,hogy az Isten mindenkiről gondot visel.

Tavasszal telepedj le egy egyszerű fa alatt… Ne legyen különleges, dekoratív vagy túlnemesített fa- egy legyen az erdő fái közül, amelyik most lombot fakaszt. Feküdj le vágyakozó szívvel a zöldellő fűbe,és olvasd fedetlen arccal a természetet- a rögök hűvösével, a megéledő világ nagyszerűségével- nyugodj és élj- a virágok nyílnak, a csend és a fény zenél: a méhek és a hangyák szorgoskodnak, a szitakötők táncolnak, az évgyűrűk növekednek – s élsz te is egy az emberiségből, akiről az Isten gondot visel.

Leleszi Balázs Károly: És mondd, tudod-e?

Tudod-e, hogy szál virág a tavasz
megértésére nyíló ablak?

Tudod-e, hogy a hajótöröttnek egy szál
deszka a túlélést, a reményt jelenti?

Tudod-e, hogy egy kedves szó széttörheti
a kövekből emelt hallgatást?

És mondd, tudod-e, hogy az Isten könnye
egyre csak hull, hull érted és értem?

Leleszi Balázs Károly :Új dalokat hord a szél

Szívdobbantó ez a táj, virágok ékszerével, patakok halk
muzsikájával. Ilyen lágyan sehol sem simogatta fejemet a nap.
Ismeretlen földön kóboroltam letaposott életemmel,
szörnyű emlék gyötört s meg akartam halni.
Kezemet ökölbe szorítottam és néztem a fehérre meszelt házakat,
hallgattam a juhász szerelmes énekét, a fiatal földművesét
és tudtam, én nem tudok mást, csak jajgatni.
Irigyeltem a pillangókat, mily biztosan haladnak a szelek hullámain
és rájöttem, itt nincsen tragédia, csak boldog emberek vannak,
akik hisznek az életben,
kitárják egymásnak szívüket
és évről évre szaporodnak.
Igen, ez lehet hát az Ígéret földje!
Ó, miért is feküdtem le az imént a fűbe? Futok feléjük és énekelek.

Leleszi Balázs Károly :Hang nélküli beszélgetés

térdepelek a hegyen
közel a megnyílt egekhez
s a világ lármája lecsendesül
köröttem és bennem

ott térdepelek a hegyen
egyedül árnyékomhoz szegezve
s nézem az Istent
és az Isten is néz engem
pásztorbotjára dőlve

hang nélkül beszélgetünk