Káli László

Mindig is bennem van egy darabka belőled.
És mégis hiányzol. Tagadnám bár százszor, mégis... Nagyon hiányzol.

Káli László: Önmagadért rendületlenül

Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Ha másért nem is, önmagadért rendületlenül
menj az úton! Dacban viharral, szembe széllel,
ha arcodba késéllel vág a tudat: sosem ér el
a végső célig utad. Csak azért is, és mindvégig
hinned kell mégis! Tartson ugyan ezer évig,
amíg hinni tudsz magadban, ember, és Isten
nem tántorít, hidd el! Csak a szíved vigyen!
Ne másokért! Magadért! Mert mindent veszít,
ki mindent feltett! Ha vesztesz majd, senki
nem lesz, ki állná a számlád az elszámolásnál.
Csak önmagadra számíthatsz. Hiszen a vásár
jó előre alkuszik kiterített bőrödre a kofákkal.
Legalább most, mielőtt jól gyomron vágnak,
oltsd ki saját szemed világát, mielőtt a szálkát,
mit életed akasztott beléd, gerendának látják!
Most az egyszer tedd meg végre! Csupán csak
magadért kiáltsd abba a végtelen pusztába!
Bármit is tettél, mindig egy cél vezette lépted:
a legkevésbé fájjon mindenki másnak a léted.
Ne várd, hogy most megértsenek. Kiben fájtál,
nem hoz megenyhülést a szó, sohasem látják,
nem értik, egykor akár magad is ellen tettél,
mikor gyűlöltté lettél bennük. Észre se vették,
hogyan próbáltál megfelelni, embernek lenni,
hogy kívüled másnak ne fájjon nagyon. Pedig
igazán, hányszor halt beléd megfogant álmod!
Hányszor kellett szerelmed elvérezve látnod!
Ki hinné el, hogy mindig csak segíteni akartál!
Mindig magadtól, és mindig magadból adtál
Sosem kértél. Ha adtak, jó szívvel elfogadtad.
Szeretetre vágytál, s ha másként nem kaptad,
hát koldultál. Koldusbotra végül így jutottál.
A világból mégis üres tarisznyával futottál!
Mondd el végre, hogy embernek még ennyire
(mint neked ott benn), nem fájt semmi sem.
Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Mondd el, csak önmagadért! Rendületlenül.

 

Káli László: Aznap...

Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
valami sosem hallott dallamra, és akár csak
papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
a magasban, fenn, a felhőtlen kékségben, mert
boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
föld s az ég...! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
Mint a legszebb virág a réten... Nem enyém,
nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
Aznap lehalkították suttogásukat a lombok...
És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon

Káli László :Jönnél-e velem?

Jönnél-e velem minden pillanatban?
Legyőznéd-e félelmeid, ha kérem?
Tudnál-e bújni hozzám, akár talán
remegőn is, de vágyva az ölelésem?
Tárnád-e ki sarkig a szíved, lelked?
Adnád-e nekem, mi legszentebb,
lelkednek oltárát? Mondd hát!
S engednéd-e, hogy a rét virágából
koszorút fonjak hajadba? Jönnél-e
velem mezőn és réten, földön s égen?
Tudnál-e repülni, mint tán repültél régen?
Vagy akár mint soha még nem!?
Engednéd-e, hogy eléd térdelve
öleljem combod, s forró csókot
leheljek rajta végig? És sétáljunk
kéz a kézben, szem lesütve, vagy
éppen egymás szemében égve
belefeledkezzünk a tücsökzenébe?
Vagy hallgatva a csendet, kósza
fellegekbe karolva váljunk eggyé,
lélek a lélekkel, szív a szívvel. Hiszen
maholnap úgyis véget ér minden.
Az álom, a lét... szertefoszlik, miképpen
szappanbuborék. Mondd Kedvesem!
Jönnél-e velem minden pillanatban?

Káli László - Aki az én barátom

Aki az én barátom… Valamelyik nap hallgattam ezt a Republic számot. (Vagy tegnapelőtt, vagy tavalyelőtt. Meg nem mondom.)
És eszembe jutott az ÉN BARÁTOM. Róla mesélek most.
Tudod, az én barátom akkor is barátom, ha nekem fenn, Neki lenn, és akkor is, ha nekem lenn, Neki fenn a szekér rúdja.
És tudod, az én barátom, arról tudom, hogy tegnap is az volt, és tegnapután is, és holnap is, és az után is.
Mert az én barátom nem olyan, mint a szél. Vagy ha mégis, hát akkor egyirányú szél.
És az én barátom tud rólam mindent, mint én is Róla, és nem fél elmondani a legrejtettebb titkait, mert tudja, hogy jó elmondani, és hogy nálam el van temetve.
Mint én is tudom, hogy ugyanúgy Nála is az enyéim.
És az én barátom nem csak megtanulta, és mondogatja A kis herceg-ből a megszelídítés történetét, meg a szeretés törvényét, hanem e törvény szerint él, hal. És nem csak azért, mert barátom.
Teljesen tisztában van vele, hogy bármit teszek, ami Őt is érinti, azért teszem, mert a barátom, és védem őt is, ahogy csak bírom.
Tudod, az én barátom nem olyan, hogy ha belerúg valaki (de olyan rettenetes rúgást képzelj, amilyet nem is tud az átlegember) nos, az én barátom nem megy oda hozzá később, hogy alázattal megcsókolja azt a lábat (vagy ne adj Isten, még fentebb… vigye az Úr a dolgát).
És tudod, az én barátom nem hagyja cserben azt és azokat, akiktől jót kapott tarisznyájába. (És jónak hiszi, tudja be azt is, ha megmondom Neki az igazat, mert a barátom, és nem akarom becsapni. És Ő meg cserébe nem haragszik érte, hanem mérlegeli, és ha kell, elfogadja.)
És tudod, az én barátomon hiába van csizma, nem teszi az asztalra, és pofán se rúg vele soha.
Látod, ilyen az én barátom. Mármint AKI AZ ÉN BARÁTOM, és akinek én a barátja vagyok...

Káli László: Szabadulj

Állj meg egy percre. Csupán egyetlen egyre! És nézd,
fölötted az ég, bár távolinak hiszed, mégis ismered!
Valaha ott repültél. Valaha… rég. Amikor még nem
verted fejed a fellegekbe, s nem raktál mázsás köveket
arra a hatalmas lánggal égő vágyra, melynek mára
csak parazsát ismered. Mikor még lenn járt az Istened
a Földön, s Te sólyomlelkű, könnyűléptű álom voltál.
Nézz az égre, melynek minden szeg-zugát ismered!
És ne engedd, hogy élve temetett legyen a Lelked!
Tépd le a megszokás láncát, s vágd arcába ripők
előítéleteknek, kik szerint ez lehet csak természetes,
hogy belenyugodj öröklött sorsodba Te is, mint ők!
Lelked sólyomszárnyon szálljon, túl minden határon,
a végtelenben, és éleszd, tápláld csak újból a lángot!
Vess lobot hideg házak mohlepte pincéjébe, de úgy ám,
hogy ropogva reccsenjen az üszkös gerenda a padláson!
Szabadnak születtél! Ne tűrj kordát s zabolát senkitől,
mert belepusztul halhatatlan lelked! Elemészt belül
a tűz, vagy elnyel a hatalmas űr, mit magad helyén
találsz, ha nem szöksz meg, ha most nem menekülsz!
Állj meg egy percre. Csak egyetlenre! Aztán szállj!
Tiéd a Végtelen! Száguldj a fennsíkok s bércek fölött,
aztán fel az égbe, s nézd meg, hogy a csillagok másik
oldalán van-e fény! S légy a legfényesebb mind között!

Káli László :Egyszerűen

Szeretlek.
Csak így, egyszerűen.
Mindenféle
hasonlatok, képek,
és rímek nélkül.
Tudom, megérted
így is. Mert végül
nem a szó a fontos.
Hanem ami legbelül,
mindvégig ott lapul,
kimondatlanul.
Ahogyan a víznek
senki sem mondja,
anélkül is tudja:
lefele kell folynia.
Ahogyan a parazsat
izzítja a fuvallat.
Oly természetes éppen,
miként szeretlek Téged.
S ahogyan a tengerek
hullámai mindig
a parthoz sietnek,
éppen úgy igyekszem
én Hozzád, Kedvesem!
Szeretlek.
Csak így. Egyszerűen.
De túl mindenen.
Tűzön és vízen.
Így érdemes.
Így hiszem.

Káli László :Tudod, Kedves

Tudod, Kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod, Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem, hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.