Ma még udvarias vagy,
holnap a nevemet lapozgatod az időben.
holnap a nevemet lapozgatod az időben.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagy István Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagy István Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
Nagy István Attila: Faggatlak
Kilódultam az álomból,
s mint aki féléberként önmagát keresi,
elindultam visszafelé az éjszakában.
Rád találtam. Ott ültél szemben velem
az asztal túlsó oldalán.
Néztem az arcodat. Szép volt. Gazdag.
S mint aki kincset rabol, faggattalak,
ajkaidat néztem, felfehérlő fogaidat,
nyakadat, vállaidat, melleid
megbújó lomha árnyait.
Szép voltál és gazdag és szerettél.
S mint aki keresi a szóval
elmondhatatlant, úgy néztem rád: segíts!
Oldd fel bennem a görcsöket,
a vágyba futó igéket,
a szótlanságba dermedt látomásokat,
érints meg parázsló ujjaiddal,
hogy elevenedjen meg újra bennem
a lélek!
s mint aki féléberként önmagát keresi,
elindultam visszafelé az éjszakában.
Rád találtam. Ott ültél szemben velem
az asztal túlsó oldalán.
Néztem az arcodat. Szép volt. Gazdag.
S mint aki kincset rabol, faggattalak,
ajkaidat néztem, felfehérlő fogaidat,
nyakadat, vállaidat, melleid
megbújó lomha árnyait.
Szép voltál és gazdag és szerettél.
S mint aki keresi a szóval
elmondhatatlant, úgy néztem rád: segíts!
Oldd fel bennem a görcsöket,
a vágyba futó igéket,
a szótlanságba dermedt látomásokat,
érints meg parázsló ujjaiddal,
hogy elevenedjen meg újra bennem
a lélek!
Nagy István Attila :Dal II.
Úgy zuhog rám a tavasz,
mintha sohase lenne vége.
Nem is kell semmi más,
csak ez a napsütés.
Jó lenne most születni,
kiégne belőlem, ami később
a szívemet zavarja.
S ha így lehetne,
nem kellene lehajtott fejjel
átgázolni
azon a folyón.
De nem lehet.
mintha sohase lenne vége.
Nem is kell semmi más,
csak ez a napsütés.
Jó lenne most születni,
kiégne belőlem, ami később
a szívemet zavarja.
S ha így lehetne,
nem kellene lehajtott fejjel
átgázolni
azon a folyón.
De nem lehet.
Nagy István Attila :Ahogy elmentél
Ahogy elmentél, havazott a szívem,
nem csodálta senki a varázslatot.
Álltak, ettek, ittak,
beszélgettek valami semmiségről.
Pedig elmentél; utánad úszott
a bánat, mint valamikor régen,
az ünnepi mesében,
ha elment a legkisebb, aki jó volt.
Hiába hívtalak, üres szó volt
a könyörgés.
Lehajtottam a fejemet.
Láttad?
nem csodálta senki a varázslatot.
Álltak, ettek, ittak,
beszélgettek valami semmiségről.
Pedig elmentél; utánad úszott
a bánat, mint valamikor régen,
az ünnepi mesében,
ha elment a legkisebb, aki jó volt.
Hiába hívtalak, üres szó volt
a könyörgés.
Lehajtottam a fejemet.
Láttad?
Nagy István Attila :Hívtalak
Hívtalak szóval, zenével
az éjszaka énekével
bűvöltem az enyhe szellőt,
homlokomon sötét felhőt,
nem jöttél virradatban,
elmaradtál fényes napban,
de mire újra este lett,
a világom már szétesett.
az éjszaka énekével
bűvöltem az enyhe szellőt,
homlokomon sötét felhőt,
nem jöttél virradatban,
elmaradtál fényes napban,
de mire újra este lett,
a világom már szétesett.
Nagy István Attila :Valahol elhagytad
Valahol elhagytad az arcomat
s most én se tudom, milyen vagyok,
megmozdul-e szememben az öröm,
mélyülnek-e tovább a ráncaim?
Talán ez a halál, az emlékek
nélküli végtelenség,
amelynek nincsen se múltja, se jelene,
s nem gyötri a jövő sem.
Valahol elhagytad az arcomat.
Teremtő tenyeredre várhatok,
amely mégis tud bánni az idővel,
mert nincsen többé, csak ez az út,
ha elindulsz rajta, meglehet,
az arcomra is rátalálsz.
s most én se tudom, milyen vagyok,
megmozdul-e szememben az öröm,
mélyülnek-e tovább a ráncaim?
Talán ez a halál, az emlékek
nélküli végtelenség,
amelynek nincsen se múltja, se jelene,
s nem gyötri a jövő sem.
Valahol elhagytad az arcomat.
Teremtő tenyeredre várhatok,
amely mégis tud bánni az idővel,
mert nincsen többé, csak ez az út,
ha elindulsz rajta, meglehet,
az arcomra is rátalálsz.
Nagy István Attila :Elégek
Mibe kapaszkodjak,
ha napok múlnak
egymás után nélküled?
Nem látom az arcodat,
megrajzolni kevés a képzelet.
Körülölel a félelem,
hogy elvesznek tőlem az évek,
s lázadó látomásaimban elégek
ha napok múlnak
egymás után nélküled?
Nem látom az arcodat,
megrajzolni kevés a képzelet.
Körülölel a félelem,
hogy elvesznek tőlem az évek,
s lázadó látomásaimban elégek
Nagy István Attila
Bárhogyan is igyekszünk az ünnepeket megfosztani ragyogásuktól, bármennyire is azt halljuk, hogy minden nap egyforma, az ember számára mégis különböznek a napok.Van, akinek a legközönségesebb
hétköznap is az ünnepélyesség érzésével telítődik.Vannak tehát napok,
amelyek – valamilyen okból – fontosak számunkra.
![]()
hétköznap is az ünnepélyesség érzésével telítődik.Vannak tehát napok,
amelyek – valamilyen okból – fontosak számunkra.
Nagy István Attila : Csak a bánat
Csak az élet mondható el nem a halál.
Nem az udvaron bóklászó hallgatás,
nem a horizont fölé emelt tekintet,
az elvágyódás a parttalan semmibe,
amelynek mélysége és kiterjedése,
igazsága és gyalázata sincsen.
Ami elmondható, arról mégis hosszan,
befelé fordulva hallgatunk,
mint amikor hosszú útra indul az ember,
s megül a szoba közepén,
mert arra gondol, hogy van-e onnan még
remény a visszatérésre.
Az öröm nem beszél, hanem nevet.
Nem ad szárnyat a gondolatnak,
csak a bánat szónokol.
Nem az udvaron bóklászó hallgatás,
nem a horizont fölé emelt tekintet,
az elvágyódás a parttalan semmibe,
amelynek mélysége és kiterjedése,
igazsága és gyalázata sincsen.
Ami elmondható, arról mégis hosszan,
befelé fordulva hallgatunk,
mint amikor hosszú útra indul az ember,
s megül a szoba közepén,
mert arra gondol, hogy van-e onnan még
remény a visszatérésre.
Az öröm nem beszél, hanem nevet.
Nem ad szárnyat a gondolatnak,
csak a bánat szónokol.
Nagy István Attila :Téged hívlak
Ha arra várok, hogy elindulj,
s megtaláljon a tavasz üzenete,
nem álldogálhatok gyáván
a folyó partján én sem,
s nem nézhetem, hol kisebb,
hol veszélytelenebb a víz.
Nem vágyom a túlsó partra.
Téged hívlak minden pillanatban,
s csendesen, de bízva remélem,
egyszer megérkezel hozzám.
s megtaláljon a tavasz üzenete,
nem álldogálhatok gyáván
a folyó partján én sem,
s nem nézhetem, hol kisebb,
hol veszélytelenebb a víz.
Nem vágyom a túlsó partra.
Téged hívlak minden pillanatban,
s csendesen, de bízva remélem,
egyszer megérkezel hozzám.
Nagy István Attila:MESSZEBB VAGY
Bukdácsolok az álomban:
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)