Wislawa Szymborska :Csodák vására

Egyszerű csoda:
hogy sok egyszerű csoda van.

Megszokott csoda:
az éjszaka csendjében
láthatatlan kutyák csaholnak.

Egy csoda a sok közül:
egy lenge kicsi felhő
képes eltakarni a nagy és nehéz holdat.

Több csoda egyszerre:
égerfa tükröződik a vízen,
sőt balfelé esik a jobboldala,
sőt koronájával lefelé nő,
és egyáltalán nem ér feneket,
pedig sekély a víz.

Mindennapi csoda:
gyenge és közepes erősségű szél,
vihar esetén heves széllökések.

Kézenfekvő csoda:
a tehenek tehenek.

Még egy, ez se rosszabb:
épp ez a gyümölcsös
éppen ebből a magból.

Csoda frakk és cilinder nélkül:
szétröppenő fehér galambraj.

Csoda, hisz mi lenne más:
a nap ma három óra tizennégykor felkelt,
és tizenkettő nulla egykor lenyugszik.

Csoda, ami kelleténél kevésbé lep meg:
hogy ujjaink száma tényleg kevesebb hatnál,
négynél viszont több.

Csoda, ami majd kiszúrja a szemünket:
a mindenütt jelenvaló világ.

Ráadás csoda, aminthogy ráadás minden:
az elképzelhetetlen
elképzelhető.

Csordás Gábor fordítása

Wislawa Szymborska :Adalékok a statisztikához

Száz emberre jut

aki mindent jobban tud
– ötvenkettő;

aki minden lépésnél szorong
– csaknem az egész maradék;

segítőkész,
ha nem tart sokáig
– pompás, negyvenkilenc;

aki folyton jó,
mert más nem is lehet
– négy, talán ha öt;

aki irigység nélkül csodál
– tizennyolc;

aki folyton retteg
valakitől vagy valamitől
– hetvenhét;

aki képes boldog lenni
– jó húsz, legfeljebb;

aki egyedül gyámoltalan,
de csordában bestia
– bizony, több mint a fele;

aki kegyetlen,
ha a körülmények kényszerítik
– ezt legjobb nem tudni,
még úgy sem, átabotában;

aki a kár után okos
– nem sokkal több,
mint aki a kár előtt okos.

aki semmit nem szűr ki az életből, csak dolgokat
– negyven,
bár csalatkoznék, szíves-örömest;

aki meghajlik, aki szenved,
egy csepp világ nélkül a sötétben
– nyolcvanhárom,
előbb vagy utóbb;

aki szánalomra méltó
– kilencvenkilenc;

aki halandó
– százból száz.
Ez a szám egyelőre nem módosul.

Báthori Csaba fordítása

Wislawa Szymborska :Példázat

Egy vihar
letépett éjjel minden levelet a fáról
kivéve egyet,
azt hátrahagyta,
hogy egyedül libegjen a kopasz ágon.

Ezzel a példázattal
tudatja az erőszak,
hogy na persze –
a tréfát néha ő sem veti meg.

Csordás Gábor fordítása

Wislawa Szymborska :Itt

Nem tudom, másutt mi van,
de itt a Földön szinte minden.
Gyártanak széket, bánatot,
ollót, hegedűt, gyengédséget és tranzisztorokat,
víztárolót, viccet és kávéscsészét.

Lehet, hogy másutt mindenből több van,
csak valamiért festmények nincsenek,
filmszínházak, pirog, vagy zsebkendő a könnyhöz.

Itt vannak tájak, több is a kelleténél.
Némelyiket jobban szeretheted,
saját nyelveden szólíthatod és óvhatod a bajtól.

Lehet, hogy másutt is vannak hasonló helyek,
de senki sem tartja szépnek őket.

Mint nem sok helyen vagy talán sehol,
személyes tested is van itt,
megfelelő felszereléssel,
hogy saját gyerekeiddel tetézd a másokéit.
Kéz, láb, ámuló fej is jár vele.

A tudatlanság itt serény,
szüntelen számol, összevet, méricskél valamit,
gyököket von, és tanulságokat le.

Tudom, mire gondolsz.
Itt semmi sem tartós,
mert az elemek markában vagyunk öröktől örökké.
De gondold meg –ők fáradékonyak,
néha kell nekik egy hosszú pihenő
a következőig.

És tudom, még mire gondolsz.
Háborúk, háborúk, háborúk.
De azok között is vannak szünetek.
Vigyázz – az emberek gonoszak.
Pihenj – az emberek jók.
Vigyázban pusztaságokat teremtünk.
Pihenjen arcunk verejtékével építjük fel a házat,
és mindjárt bele is költözünk.

Az élet a földön elég olcsó.
Az álmokért például fityinget sem fizetsz.
Az ámításért – csak ha kiderül.
Egy test birtoklásáért – csak testet adsz.

És mintha ez mind nem volna elég,
jegy nélkül ülsz a bolygók körhintáján,
mely potyán repít tovább tejutak forgatagába,
hol olyan szédítően iramlik az idő,
hogy itt a Földön semmi se rezdül.

Mert hát nézz csak körül:
ugyanott áll az asztal,
rajta a papírlap, ahová letetted,
az ablak résén át csak levegő lebben,
és a falakon sincs rémítő repedés,
amelyen át kisodorhatna innen.

Csordás Gábor fordítása

Wislawa Szymborska :Lista

Összeállítottam ama kérdések listáját,
melyekre immáron nem várok választ,
hiszen vagy túl korán van hozzájuk,
vagy fel nem érhetném őket ésszel.

E lista meglehetősen hosszú,
érint fontos és mellékes ügyeket,
s mert nem szándékom bárkit is untatni,
csupán néhányat sorolok elő:

Mi volt valóságos
és mi éppen csak gondolt
e színpadon,
csillagok között és csillagok alatt,
ahol a bejárat mellett
található a kijárat;

Mit tudhat a nagyvilág sok-sok lakója,
amiben kevesebbnek bizonyulok
hozzájuk mérten;

Miről cikkeznek vajon
a másnapi újságok;

Mikor szűnnek a háborúk
és mi lép a helyükbe;

Kinek az ujján van most
a jegygyűrűm, mit
elloptak tőlem – vagy elveszett;

Hol tanyázik a szabad akarat,
mely egyszerre képes
lenni és nem lenni;

Mi lehet az emberek tucatjaival –
vajon csakugyan ismertük-e őket;

Mit próbált mondani nekem M.,
amikor már nem tudott beszélni;

A rossz dolgokat ugyan miért
találtam jónak,
és mire is volna szükségem,
hogy többé már ne tévedjek?

Néhány kérdést még lefirkantottam
elalvás előtt egy perccel.
Ébredés után azonban
nem tudtam elolvasni.

Olykor gyanítom, valójában
titkosírás lehet.
Hanem ez ismét egy olyan kérdés,
mely úgyis megoldódik majd.

Zsille Gábor fordítása

Wisława Szymborska

Beszélgetés a kővel


Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.

- Menj innen - szól a kő.
- Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Csupán kíváncsiság vezet:
egyetlen esélye az élet.
Be akarom járni palotádat,
majd a levél s a vízcsepp bensejét.
Nincs sok időm e feladatra.
Halandóságom indítson meg téged.


- Kőből vagyok - szól a kő -,
arra hivattam, hogy komoly maradjak.
Menj innen.
Nincs nevető-izmom.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat.

- Üres, nagy termek - szól a kő -,
de nincs bennük számodra hely.
Meglehet: szépek, de a te szegényes
érzékeid föl nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz .
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem keresek benned örök otthont.
Nem vagyok boldogtalan.
Nem vagyok hontalan.
Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
nem mutatok fel mást, csak szavakat,
melyeknek nem hisz senki.

- Nem léphetsz be - szól a kő.
- A részvétel érzéke nincs meg benned.
Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
még a mindent-látásig kiélesült tekintet
sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
fejletlen csíra, csak elképzelés.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem várhatok kétezer századig,
hogy hajlékodba lépjek.

- Ha nekem nem hiszel - szól a kő -,
fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
bennem, a nevetésre képtelenben.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.

- Nincs ajtóm - szól a kő.


Fordította: Kerényi Grácia