A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bíbor Kata. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bíbor Kata. Összes bejegyzés megjelenítése

Bíbor Kata :Végtelen Nap

Ma nem akartam elaltatni a Napot
magamban látni vágytam, mit magából adott
még és még állni a csurranó fény alatt
beleforogni, élni az édes parazsat.

Akartam még erdő ölén kis patakot
folydogáló medrénél mohazöld fapadot
lombbá lenni a messze szökő ágakon
álmodásban, ahogy a felhőket számolom.

Úgy akartam még a búzavirág kék eget
átitatódni, felinni a színeket
és vackot vájni a rám hulló gyönyörbe
összegömbölyödve még maradni -
maradni örökre.

Bíbor Kata: Életrezdülések

Magamba altatom a hegyeket,
a magasba törtető ősi rezgést,
fák és a szél
mormogó imájukat suttogják
s mintha egy kéz
fogadna bölcsőjébe,
ringatna gyermekké

ösvények, mint pulzáló erek
ta-dam
ta-dam
tagjaimban érzem a lüktetést,
a talpam alatt sóhajtó kövek
halomba gyűlt évek nyomait
hordozzák
a föld szagát
- hogy lélegzik a lét! -

olajfa kapaszkodik egy tisztáson
élni vágyásba rejti gyökerét,
égi trónusáról lenyúl a fény
s ahogy a lombok kitárulkoznak felé
magamat látom
mindenben

versekben az imák
dalokban a formák
itt vannak bennem.

Bíbor Kata :Neked

Tőled szépülök szédülök szárnyalok
Belőled merítek építek táplálok
Benned bízok találok maradok
Nálad keresek sírok hallgatok
Utánad epedek sóhajtok vágyódok
Veled ébredek nevetek álmodok
Miattad dalolok remélek létezek
Téged akarlak ölellek érezlek
Érted lázadok hazudok harcolok
Hozzád rohanok bújok tartozok
Neked, csak neked adom magam!

Bíbor Kata:A színek bennem élnek

Fújjunk buborékot
olyan szivárványos gömböket
magunkból adjunk
színes varázst;
földre az eget
gondoljuk, rajzoljunk
violaszínt és tüzet.
S míg a zöld fű felett
száll a csöppke bűvölet
bújjunk közepébe
onnan nézzük
a Hold telt arccal hogy nevet
kacsint a tó szemébe
tükre visszanézi a csillagkupolát
akár szökőkútból a permet
hull ránk
a béke.
Ha kőnek pattanna szentsége
áhított reménye a Napnak
pukkanna
szóródna szét könnyűsége
a buborékos gondolatnak:
fújjunk újat.
Lásd, hogy növekszik piciből naggyá
vágyból gömbölyített csodává
lelkünk;
ez a pillanatnyi szépség
feloldja
kifújja belőlünk
a színtelenségek szomorú dallamát.