Kahlil Gibran

A bánatos szív milyen nemes,
hogy egy vidám dalt vidám szívvel énekelni vágyik

Kahlil Gibran : A Próféta kertje

Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is. Az élet énekel hallgatásunkban és álmodik, ha szunnyadunk. Még amikor levertek és csüggedtek vagyunk is, az élet bennünk örvendezik. És ha sírunk, az élet mosolyog a napon, és szabad akkor is, ha mi rabláncon vagyunk.

Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserűek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli.

Az élet mély, csodálatos és távoli, és bár látomásaitok még a lába ujját sem érhetik fel, mégis közel van, és ha csak lélegzetetek fuvallata is eléri szívét, ha csak árnyékotok árnya is súrolja orcáját, leghalkabb kívánságotok visszhangja is tavasszá, s ősszé válik kebelén.

Az élet rejtett és fátylakba öltözött, miként magasabb énetek is elfátyolozott és rejtező. Ám ha az élet beszélni kezd, az összes szelek szavakká válnak, és ha újra megszólal, ajkatok mosolyát és szemetek könnyét is szavakká formázza.

És amikor az élet énekel, meghallják és értik azt a siketek, és amikor lassan közeleg, látják a vakok, és döbbent csodálattal követik.

- Palásti László fordítása

Kahlil Gibran: A Próféta kertje

Gyakran nevezitek az éjszakát a pihenés idejének; igazából a keresés és a találás ideje az. A nappal a tudás hatalmával ajándékoz meg és kezeteket az elfogadás művészetére tanítja, mégis az éjszaka az, ami az élet kincseskamrájához vezet benneteket. A Nap minden élőlényt megtanít a fény utáni vágyakozásra, mégis az éjszaka az, ami mindannyiunkat a csillagokba emel. Valóban, az éj csendje szövi az erdők fáit és a kertek virágait díszítő menyasszonyi fátylat, aztán tékozló ünnepet ülve készíti el a nászszobát, s ebben a szent csendben fogan meg a holnap az Idő ölében. Így van ez veletek is, ha kerestek; táplálékot találtok és beteljesedést. És ha a hajnali ébredés ki is oltja az emlékezést, az álmok asztala mindig terítve áll és a nászszoba vár rátok.

 - Palásti László fordítása

Khalil Gibran :A Próféta kertje

Mester, félek az időtől; elszáll fölöttünk, elrabolva ifjúságunk és mit ád helyette?
S ő válaszolt:
- Végy egy marék jó földet! Találsz benne magot, vagy piciny hernyót? Ha elég nagy lenne kezed és kitartásod, a mag erdővé nőhetne s hernyód angyalok hadává. Ne feledd, hogy az évek, 'mik erdővé teszik a magot és angyallá a férget, a ma részei, mint mindegyik év.
És mi egyebek az évszakok, mint változó gondolataitok: szívünk ébredése a tavasz, és saját termékenységünk felfedezése a nyár. És nem múltunk-e az ősz, 'ki a bennünk lévő gyermeknek bölcsődalt énekel? És kérdem tőletek; mi más a tél, mint szunnyadás, a többi évszak álmaival gazdagon?

- Palásti László fordítása

Khalil Gibran :A Próféta kertje

Minden felolvad, átváltozik és dallá lesz,
 ha eljön a tavasz.

Khalil Gibran :A Próféta kertje

A reggeli nap fénye visszfénye a harmatcseppben nem kevesebb a Napnál magánál, mint ahogy az élet visszfénye lelketekben sem kevesebb, mint az élet maga. A harmatcsepp visszaveri a fényt, mert egy azzal. És ti is visszatükrözitek az életet, mert egyek vagytok vele.

Amikor sötétség vesz körül benneteket, mondjátok azt magatoknak: "Ez a sötétség a még meg nem született hajnal; ha most a sötétség szülési fájdalmait szenvedem is, hamar felvirrad pirkadatom, miként a domboké is reggelente."

- Palásti László fordítása

Khalil Gibran:A Próféta kertje

Énekelve járjátok az utat, de legyen dalotok rövid, mert csak az ajkatokon fiatalon elhaló dalok élnek soká' az emberek szívében.

Nagy igazságokat kevés szóval szóljatok, csúf igazságra még annyi se jusson. A ragyogó hajú fiatal lánynak mondhatjátok; ő a hajnal lánya, de ha utatokon világtalanra leltek, ne nevezzétek az éjszaka fiának.

Hallgassátok a fuvolás játékát, mintha szólna a tavasz, de ha a kritikus és szőrszálhasogató beszél, maradjatok némák, mint csontjaitok s oly távol tőlük, mint a képzelet.

Barátaim és útitársaim, útjaitokon találkozni fogtok patás emberekkel; adjátok nekik szárnyaitokat! Szarvat viselőkkel is fogtok találkozni; adjatok nékik babérkoszorút! Enyveskezűekkel is találkoztok majd; adjatok virágszirmot ujjaik közé! A csípős nyelvűnek meg adjatok édes szavakat!

Mindeme embereket s még többet is felleltek majd utatokon; a bénát, 'ki mankóját árulja, vakot, 'ki tükröt kínál, és láttok majd gazdagot koldulni a templomkapunál.

Adjátok a bénának fürgeségetek, látomásaitokat a vaknak, és adjátok a gazdag koldusoknak önmagatok; ők mind között a legrászorulóbbak, hisz' senki sem nyújtaná alamizsnáért kezét, ha valójában nem lenne szegény, még ha dúskál is földi javakban.

Barátaim és társaim, a bennünket összekötő szeretet nevében kérlek benneteket: Legyetek számtalan, egymást keresztező ösvénnyé a sivatagban, amin oroszlánok, nyulak, farkasok és bárányok járnak.

És emlékezzetek: Nem adni tanítalak benneteket, de elfogadni, nem lemondásra, hanem kiteljesedésre, nem beleegyezésre, inkább megértésre, mosollyal ajkatok körül.

Nem csendet tanítok nektek, hanem egy hangtalan dalt.

Nagyobb önvalótokat oktatom, mely minden embert magába foglal.

- Palásti László fordítása

Kahlil Gibran :A barát

Barátom, én nem vagyok a barátod. Kívülről mindössze gondosan megszőtt ruha vagyok, amelyet azért hordok, hogy megvédjem magam kérdéseidtől, s téged pedig közönyömtől védjelek.

Az "Én" bennem, barátom, a Csend házában lakik. Ott kell mindig maradnia, ismeretlenségben - és megközelíthetetlenül.
Ne adj hitelt szavaimnak és ne bízz tetteimben - mert szavaim a te gondolataid visszhangjai és cselekedeteim csupán a te megvalósult kívánságaid. Azt mondod: "A szél keletről fúj." Erre azt válaszolom: "Igen, keletről fúj." - Nem kell tudnom azt, hogy nem a szél mozgatja elmémet, hanem a tenger. Nem tudod kitalálni tengerre szálló gondolataimat. Egyedül szeretnék lenni a tengerrel.
Ha nappal van számodra, barátom, akkor számomra éjszaka van. S mégis a dombok fölött táncoló napsugarakról beszélek és a völgyön átlopakodó bíborárnyakról.
Nem hallod dalaimat a sötétségről és nem látod a csillagok felé verdeső szárnyaimat. Nem láthatsz és nem hallhatsz semmit. Egyedül szeretnék lenni az éjszakával.
Ha te felszállsz az égbe, én leereszkedem a pokolba - és még akkor is hívsz a végtelen tengeren keresztül: "Barátom, társam!" - én is így kiáltok: "Társam, barátom!", mert te nem láthatod az én poklomat, semhogy te felkereshetnéd.
Egyedül akarok lenni a pokolban.
Te az igazságot szeretted, a szépséget és az egyenes utat. Miattad én is jónak hívom mindezt. De szívemben szereteteden nevetek. Ám te nem hallhatod nevetésemet. Egyedül akarok nevetni. Te jó vagy barátom, óvatos és bölcs. Nem, te egész vagy! - És én: én óvatosan és bölcsen beszélek veled. És mégis én vagyok a bolond. De elrejtem bolondságomat. Egyedül szeretnék lenni vele.
Barátom, nem vagy az én barátom. Hogyan érthetnéd meg ezt? Utam, nem a te utad, s mégis kéz a kézben haladunk.

Kahlil Gibran

Ha annak végére érsz, amit tudnod kellett,
ott állsz annak a kezdeténél, amit érezned kellene.

Kahlil Gibran

- A tudósok azt mondják: egyszer majd megszűnik fényetek,
- szólt a fénybogár a csillagokhoz.
A csillagok nem feleltek.

Kahlil Gibran

Ha volna kedved írni (s csak az istenek tudják, mivégből lenne),
úgy tudásra van szükséged, művészetre és mágiára, a szava zenéjének ismeretére, a természetesség művészetére, és az olvasóidat szeretni tudás mágiájára.

Kahlil Gibran

A gondolkodás mindig az a kő, amelyben költészet elbotlik.

Kahlil Gibran

A magasabb sugallatok állandóan dalolnak,
és sohasem magyaráznak.

Kahlil Gibran

A vers nem vélemény, amit kimondunk, hanem dal,
mely egy vérző szívből, vagy egy mosolygó szájból fakad.

Kahil Gibran

Minden szavunk csupán morzsa,
amelyik szellemünk ünnepi asztaláról lehullik.

Kahil Gibran

A szavak időfelettiek. Időfelettiségük tudatában mondd ki,
vagy írd le őket.

Kahil Gibran

Amikor a szépségről énekelsz, lehetsz bár egyedül
a sivatag szívében, meghallgatásra találsz.

Kahil Gibran

Világos az, ami sohasem látszott addig,
amíg egyszerűen ki nem mondja valaki.

Kahil Gibran

Azt mondták nekem:
"Ha ismernéd magadat, minden embert ismernél."
És én azt mondtam:
"Majd ha felkerestem minden embert, akkor ismerni fogom magamat is."

Kahil Gibran

Ha mindazon jó és rossz, amiről beszélnek, igaz lenne,
akkor egyetlen hosszantartó vétek lenne az én életem is.