Somlyó György

Ami volt
s már nincs
az többé sosem lesz
de mindig van.

Somlyó György :Mese a szélről

Itt volt, s nem tudtuk, kicsoda.
Szólt hozzánk egy öröktől ismerős és soha
meg nem érthető nyelven.
Tetőtől talpig beburkolt megfoghatatlan
anyagába.
Kikerülhetetlen volt, mint a sors.

Tudjuk, hogy éppily érthetetlenül majd
újra visszatér.
De honnan?
Most hol van,

ki volt és hová lett a szél?

Somlyó György:Mese arról ami…

       …reggel elkezdődik

        nap közben folytatódik kibontakozik mindig

máshogyan alakul

        hogy estére mindig ugyanúgy érjen véget

        és másnap reggel újból kezdetét vegye…

Somlyó György:Mese – ragozva

Ők úgy képzelik
Ti amúgy vélitek
Mi aképpen érezzük
Ő talán annak mondaná
Te olyasformán gondolod

Én valahogy így

Somlyó György:Mese az emberekről

A legfontosabbat nem tudjátok rólam.











A legfontosabbat nem tudom rólatok.

Somlyó György: Mese – nem tudom miről

          Vannak akik romlott foggal harapnak gyümölcsbe

          A kisgyerek minden évben úgy várta a cseresznyét a tavasz

          gömbölyű kis

esszenciáit

          Aztán egy tavaszon hiába kereste az ízét

          Valahol elveszett

          A cseresznyében nem volt többé cseresznye

          Azóta sincs

Somlyó György:Mese az esőről

Az asztalon a kávéfőző fémtestén két függőleges tompa fénycsík a délután. A félig elhúzott függönyön át a szemközti sárga falat szürkére satírozza a sűrű, vékony eső. Az erkélyen hajnalka kúszik felfelé a ferdén kifeszített zsinegeken. Az egyik előbbre tart, a másik hátrább. Mint az Angol Parkban rég a Regatta vízsugárral hajtott csónakai. De a végük úgy válik el a zsinegtől, levéltelenül, kicsit visszahajolva, mint a kígyó feje: szinte hallani csöndes sziszegésüket. Esik. Esik idebent is, ha nem leszünk is tőle nedvesek. A színe, a súlya belénkivódik, mintha tapinthatatlanul is mindent víz itatna át. A levegőt. A lassan mélyülő homályt. A zongora halk hangjait, melyek oly nyirkosan billennek, mintha tele volnának vízzel. Esik.
Mennyiszer mondtam már, hogy szeretem szobából bámulni a lassú esőt. Vajon menthetetlenül mindig csak azt tudom szeretni, ami éppen távol van? Mindenről csak hinni tudom, hogy szeretem?
Nagy, megnyíló egekre vágyom, az esőtől megszabadult este nagy vörös fényeivel. S arra, hogy legalább egy pillanatra ne kelljen látnom az asztalon álló kávéfőző fémtestének egyre fakóbb csillogásán,

hogy múlik az idő.

Somlyó György:Mese énről

Tarkóm és tenyerem közt
ez a párbeszéd

Ez a megszakítatlan
kérdés-felelet

Ez a döbbenettel
kitöltött fél-ütemköz

Ez a szív-nap körül
keringő vérút-rendszer

Ez a folytonos várakozás
a következőre

Mely egyszer elmarad

Mely a végtelen számtani sor

n mínusz x-edik

tagjánál kiszámíthatatlanul
egyszer csak véget ér

Ez az örökre megoldhatatlan
egyenlet
melynek nincs másik oldala

Ez a bennem
ez a rajtam kívül
ez a köröttem

Ez a rám zárt kör

tarkóm és tenyerem közt

Somlyó György:Mese egy nehéz pillanatról

Nem történt semmi különös.
Előttem az íróasztal, az ablakon túl a koratél szürkésfehére, mellettem
a telefon békés zöld szörnyetege most nem is sziszeg rám, nem történt semmi különös.
Minden olyan, amilyen.
Vagy talán éppen az, hogy minden olyan, amilyen?
Vagy az, hogy egyszerre mégis más minden – attól Más, hogy egyszerre teljesen befészkeli magát az, ami éppen olyan, amilyen?
A telefon nem sziszeg rám, a koratél tompa színei ottkünt, mögöttem
a könyveim, és minden ugyanolyan, mint egy pillanattal azelőtt, nem történt semmi különös.
Csak éppen ordítanom kellene.

S csak éppen hallgatok.

Somlyó György: Naivságok naivságának litániája

szeretem mindenemet odaadni annak akit szeretek
de nem szeretem ha elvárja hogy mindenemet odaadjam
bár lehet hogy még azt is szeretem ha szeretem
hiszen mindent szeretek azzal akit szeretek
és mindenekfelett és minden mértéken felül szeretni
szeretem azt akit szeretek
még azt is szeretem amit nem szeretek azzal akit szeretek
szeretem ha van akit feltétel nélkül szerethetek
szeretem ha feltétel nélkül szeret aki szeret
szeretek nem lenni rest a jóra azzal akit szeretek
de talán minden rosszra is hajlamos lennék azzal akit
szeretek
semmit se szeretek csinálni anélkül akit szeretek
szeretek felkelni azzal akit szeretek
szeretek elaludni azzal akit szeretek
szeretek reggeli kávét vinni az ágyba annak akit szeretek
szeretem megsimogatni a haját annak akit szeretek mikor
munka közben elém teszi a kávét
szeretek mindent megszerezni azért akit szeretek
szeretek mindent feláldozni azért akit szeretek
szeretek mindent megtartani azért akit szeretek
szeretek mindenről lemondani azért akit szeretek
szeretek várni arra akit szeretek
szeretem ha nem kell várni arra akit szeretek
szeretem ha mindig velem van akit szeretek
szeretek távol lenni attól akit szeretek
szeretek visszatérni ahhoz akit szeretek
szeretek mindent elmondani annak akit szeretek
szeretem hosszan elhallgatni azt akit szeretek
szeretek hivalkodni azzal akit szeretek
szeretek elrejtőzni azzal akit szeretek
szeretek robogni az utakon azzal akit szeretek
a legrosszabb mozit is szeretem nézni azzal akit szeretek
a legszebb zenét se szeretem hallgatni anélkül akit szeretek
szeretek oda menni ahová az akar akit szeretek
szeretek vitatkozni azon hová menjünk azzal akit szeretek
szeretek egyetérteni azzal akit szeretek
szeretek tanulni attól akit szeretek
szeretem ha taníthatom azt akit szeretek
szeretek két szó között a munkából kizökkenni
arra gondolva akit szeretek
szeretem ha két szót sikerül összeforrasztanom
annak a gondolatával akit szeretek
szeretek az óperenciás tengeren is túlra röpülni
azzal akit szeretek
szeretek csak úgy a rakparton kószálni azzal akit szeretek
múlatni az időt
marasztalni az időt
bekeríteni az időt
kikerülni az időt
beletaposni az időbe mint egy gázpedálba
leszakítani az időt mint egy szál virágot
várni arra a pillanatra aminek azt mondhatom Megállj!
táncba vinni az időt mint egy elsőbálozó lányt
táncba menni az idő démoni forgatagával
szeretek semmit se csinálni azzal akit szeretek
mindent szeretek azzal akit szeretek
amit férfi és nő megtehet egymással
a kezdet kezdetének kezdete óta
azért a röpke üdvért amit stopperrel mérnek a csillagok
s ami mindahányszor annyival elhalasztja halálunk percét
ami mindig velünk van
de talán meghalni is szeretnék azzal akit szeretek
hiszen a szeretetnélküliség úgyis halál hívságok hívsága és
zengő érc és pengő cimbalom vagy még az se
és halálom percéig nem fogom megérteni hogy jobban
lehet mást szeretni mint a szeretetet

Somlyó György

Egy ember a föld egy pontján ősszel éjszaka

Itt állok
(az ember három fő testhelyzete közül az egyikben)
e kicsiny kis földdarabon
(amit a magyar nyelv talpalatnyinak mond)
talpam alatt megzörren egy ázott levél
(amely jövőre már nem lesz)
fölöttem elképzelhetetlen messzeségben a csillagok
(amelyek millió év múlva is lesznek)
köröttem senki
(hozzám hasonló lény)
de megszámlálhatatlan létező
(akihez majd hasonló leszek)
Itt állok
(sötétség fények csönd zajok)
és minden olyan mintha már itt se lennék

Somlyó György :Mese erről a percről

Nemcsak az, amelyikről úgy érezted, felejthetetlen, nemcsak az indulás és a megérkezés, nemcsak a veszély és a csodás megmenekülés, nemcsak a beteljesülés és a betelhetetlen sóvárgás, nemcsak a lehetetlen találkozás és az elképzelhetetlen búcsú, nemcsak a látomások és sejtések, nemcsak a végre tenyeredbe simuló tett és az öklödbe szorított tehetetlenség, nemcsak a megszületett szerelem és a megőszült szerelem, nemcsak az egymás mellett koppanó léptek és a lassan egymástól távolodó léptek, nemcsak a virágbaborult gyümölcsfák és az elfagyott gyümölcsök, nemcsak a lábadhoz dörgölőző nagy vizek és a legyűrhetetlen hegycsúcsok perce,

ez a perc is,

ez a perc, ez a már jelenvalóságában elfeledett, amely úgy múlt el, mintha el se jött volna, ez a megízleletlen íz, ez a parlagi föld, ez az elgurult gyöngy,

ez is az életed volt,

ez is egy volt a majdan oly pontosan megszámlálhatókból, egy az egyetlenekből, egy azokból, amelyeket soha többe nem lehet mással helyettesítened.