Jókai Anna

Mindig egy másik ember szemébe nézz, ha önmagadra vagy kíváncsi.

Jókai Anna

A Nap és a lét viszonya...
Erről kellene beszélni. És tudni. Többet és mást. Mi a Nap, energiáját
– a definiálhatón túl – mi fűti, milyen erő? Mi ez a kozmikus összefüggés? Mi ez a csoda, ahogy minden a Nap felé tart? Mindeneknek mi az ősoka? Mi a Nap-kultuszok közös alapja? Ki van a Napban, hogy vele pusztul minden, ember, állat, növény, és csak a puszta ásvány bírja a sötétséget?
Mert kérem, ha elborul, viszi az életkedvünket, viszi magával… mert kérem, ha felragyog, egyszeriben ez az egész, egyébként nagyon vacak kis életünk is elviselhetőbb.
Tetszettek ezt valaha megfigyelni?
Erről kellene beszélni. Amiről még kérdezni is csak dadogva tudok

 

Jókai Anna

Mikor ír az ember? Ha boldog, nem ír.
Csak ha visszaemlékszik a boldogságra.

Jókai Anna

Soha ne menj oda, ahol zavarsz vagy zavarba jössz.

Jókai Anna

Abban nem hiszek, hogy bárki életére receptet lehetne adni. Abban hiszek, hogy ha az ember képes arra, hogy elmélyedjen egy kicsit önmagában, akár csak tíz percig vagy negyed óráig, amikor nem
engedi magára hatni a külvilágot, akkor rájön arra, hogy mi az
üzenet,ami belülről szól. Hogy miért boldogtalan, mitől boldog,
mit tehetne.

Jókai Anna

Szeretet. Egy szó, amit a gyűlölködők lemosolyognak, egy szó, amit az álszentek szólamszerűen lejárattak, egy szó, amit a gőgösek kisajátítanak, egy szó, melyet a romantikusok összetévesztenek a szirupos érzelgősséggel, egy szó, amelyet a kényelmesek igyekeznek visszaszorítani a vérségi kapcsolatokba. Egy szó, amit magánketrecünkbe zártunk, s csak ünneptájt eresztjük néhány órára szabadon. Egy fogalom, amelyről azt hisszük, tudjuk, mit jelent; pedig még csak a felszínét ismerjük egy mélyebb jelentésnek.

Jókai Anna

Gallyazgatunk... Állandóan nyírjuk a dolgokat, hogy szebb kinézete legyen. Pedig mindig a tő a fontos: egészséges-e, honnan ered, nem

eszik-e a kukacok. Elismerem, a tő vizsgálata sokkal fárasztóbb, mint nyirdogálni...

Az aprómunkát tehát magunkban kell kezdeni. Ez nagyon nehéz szellemi, bizonyos értelemben fizikai munka is, mert olyanok is beletartoznak, hogy ha valamit elvállaltunk, azt meg is kell csinálni. A favágónak föl kell vágni a fát, az utcaseprőnek utcát kell söpörni, az írónak azt kell írnia, amit valóban gondol. Néha csak el kell menni valakit meglátogatni a kórházba, meg kell valakit vigasztalni néhány jó szóval, és így tovább. Olykor csak egy hanghordozást, egy szót a telefonba, egy türelmes, megértő, baráti tekintetet jelent, éppen azt, ami napjainkban kezd kiveszni az emberekből. Ezek sokszor fárasztó dolgok, de tudatos önépítéssel elérhetők.

Jókai Anna

A maga módján mindenki.

A másik módján azonban senki se képes szeretni.

Jókai Anna

Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben ,sajnos ,a legritkább is:várni tudni. Türelemmel várni egy levélre,egy találkozásra,egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart.

Jókai Anna

Van a logika fölött más is. A szeretet.

Jókai Anna

Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak. Holott egymás orvosai lehetnénk – egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: „Most te, egyedül te vagy a fontos”, s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele… Örömben együtt lenni? Az se könnyű, irigység nélkül együtt nevetni, akkor is, ha nekünk magunknak éppen kevés okunk van a derűre…

Jókai Anna

Vágyunk az otthonosság érzetére, ahol mindenkinek joga, hogy sérelmeit és álmait, véleményét elmondhassa, s ugyanakkor kötelessége, hogy a másikat meghallgassa. Ehhez szükséges az az akarat, ami a mérleg serpenyőjének mindkét oldalát felszabadítja, s ránk bízza, a súlyt melyik oldalára helyezzük.

Jókai Anna

Senki nem lehet bizonyos abban, hogy amit eltökélt magában, amit helyesnek tart, azt az adott, konkrét pillanatban meg tudja valósítani. Elkeserítő emberi sorsok láttán már sokszor eszembe jutott, vajon én helyt tudnék-e állni úgy, ahogy az illető teszi. Nagyon szerénynek kell lennünk, és meg kell köszönnünk azt a kegyelmet, amit a működéshez kaptunk, van, akinek ez nem adatott. Valamikor, a nagy időben nyilvánvalóan magam is kimunkáltam azokat a feltételeket, ami miatt most ilyen lehetek, de a létezésnek kockázata is
van. Olyan ez, mintha ki lenne jelölve a közeg, amit az ember életében betölthet. Egy bizonyos szögben, mindenkinek - hogy úgy mondjam - érdeme szerint. Ennek a szögnek a felső határa megszabott, hiába vered a fejeddel, ebben a létben nem tudsz rajta felülemelkedni.
Ez nem eleve elrendelés, csak annak az oknak az okozata, ami neked jár. Nem lehetsz királynő, ha ebben a sorsodban azt kell beteljesítened, hogy maximum
gróf lehetsz. Viszont mindenkinek kutya kötelessége, hogy a plafonig elmenjen. Én például igazán szerettem volna egy Teréz anyai jelenség lenni. Ez volt az én nagy kísértésem. De világosan láttam, hogy nem lehetek az, mert a húsvér természetem engem ettől visszatart. A szegénységet még el tudnám viselni, az engedelmességet viszont már kevésbé. És nem tudnám elviselni a legfontosabbat: örömmel végezni a munkámat a szenvedések közepette. Hiába tiszteltem, csodáltam, hiába mondom, hogy az egész működésemet odaadnám, egy Teréz anyai működésnek csak a tizedrészéért, egyszerűen nem vagyok rá alkalmas, nem vagyok rá képes. Én ma még csak ennyi vagyok: egy híres író! Talán „tanítóvá", „bizonyosságtevővé" kezdem kinőni magam .

Jókai Anna

Jókai Anna

…talán nem kéne mindenáron arra törekedni, hogy te alakítsd a világot…
talán hagyni kéne, hogy most már a világ hasson rád.
 Csak úgy egyszerűen, hétköznapian, befogadni

Jókai Anna

Egyébként mára virradóra is csillagfényes éjszaka volt. S én arra gondoltam, amikor hirtelenül, de nem nyugtalanul megébredtem, hogy egyik-másika ezen szikrázó csillagoknak valójában már több száz éve nincsen. Mi már csak egy halott csillag egykor kibocsátott utolsó fénysugarait látjuk.
Ez félelmetes.
Ha azonban ez igaz, akkor éppen ezért valami másnak is igaznak kell lennie: talán akkor megszületett az a csillag is, amelyiknek a felénk utazó fénye még nem ért el idáig, de ő már létezik, akkor is létezik, ha még most nem is tudunk róla.