P. Pálffy Julianna :Emlékké szépülnek a pillanatok...

Emlékké szépülnek a pillanatok,
hiába fogytak el a percek, nem
lettek hónapok és évek, mégis mi
voltunk egymásnak lélegzet, szomjat
oltó nedű, vad éhet csillapító étek.
Balzsam voltál a szívemen, fényem,
visszaragyogtál rám csillagom,
csak néha folyhatott titkon érted
könny az arcomon, mert úgy szerettelek,
gyengéden féltve - óvtalak magamban is -
s nem vártam semmit cserébe.
Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
magányod metsző hidegét sütötte felém
börtönbe zárt vágyad; és te, szikrázni
hívtál, lángoló örvényben mámortól édes
édenben élni, ahol megtanítottál engem,
- vagy én tanítottalak téged, kedves? -
csókdallamokkal szerelem zenélni.    

P. Pálffy Julianna : Párban

néha szeretném
csak belekiabálni
a szélviharba...

és de jó lenne
csendben visszahallani
a szót: szeretlek

P. Pálffy Julianna:Csak egy napot...

Csak egy napot..., két napot..., csak hármat...,
kezed kulcsolod, ajkad csendesen mondja imádat,
és ahogy fűződnek a mondatok, a szavak,
lelked legmélyében fájdalmat oldanak;
szempillákon csillanó könnycseppekkel
tűnik tova minden reggel, egy-egy darabka emlék
- de nehéz! - szívedből kitépett apró vérlemezkék,
mégis őrzik minden eltagadott álmodat,
egy kezet, mely megérintette az arcodat,
ajkakra gondolsz, vágyra, ölelő karokra,
édes álmokkal ébredő, harmatos hajnalokra,
nem feledheted, hiszen meglátogat minden éjjel,
mert őrülten szeretted, vad szenvedéllyel,
hirtelen viharként száguldott át az életeden,
szerelembélyeget égetve örökre a testeden.

P. Pálffy Julianna

Rád gondolok

Bohókás kedvemben,
- csak neked -
szivárványt rajzolok,
mint nyári zápor
vízcseppjein át, ezernyi
szín zuhog;
kékkel - reményt festek,
sárgával - örömet, vidáman
pepecselek rá ilyen-olyan
zöldeket, keverek mellé
egy kis lilát - Hahó! Kedves,
kérsz hozzá pisztáciát? -
Csillagok kedvére,
ezüst folyót varázsolok,
aranyszálból eltéphetetlen
hálót fonok, fehérrel
békítem az emlékeket,
fekete, csak papírra vetett
betű lehet,
bíbor jelent boldogot,
gyöngyház selyme enyhít
bánatot


Neked adom a színeket,
neked szivárványt rajzolok,
pirosan mosolyog vissza
minden csepp, ha rád gondolok.

(… nem kell kérned, álmaid
szélére úgyis csipkét horgolok)

P. Pálffy Julianna :Reggel (pillanatkép)

… régóta vártad ezt a reggelt, amikor felébredsz és újra szép a világ, nem gondolsz semmire és senkire, örülsz, hogy süt a Nap, a madarak zajosan csivitelnek…, jó az utcán sétálni, felnézni a házak ablakára, ahonnan visszaragyognak rád a reggeli napsugarak…, ahol a harmatcseppek még őrzik a hajnali szivárvány egy-egy kis darabkáját és arra készülődnek, hogy újra visszatérhessenek és újra ívet rajzolhassanak az égre.

A fájdalom már nem kínoz, csak emlékeid vannak, maradtak. Persze érezni fogod még, hiszen a szívedbe zártad. Elfelejteni nem akarod - nem is tudod - de már becsomagoltad…, minden egyes emléket egy kis virágsziromba, amit örökre megőrizhetsz Ha ki is bontod, tudod, hogy bármikor visszacsomagolhatod, a tiéd marad.
Mosolyogsz és újra nyitott vagy, újra a régi önmagad lehetsz… vagy még jobb, több is talán, mert gazdagabb lettél egy gyönyörű szerelemmel.
Nem múlt el, csak színes emlékcsokorba kötötted…

… reggel boldogan ébredtél,

apró örömpillék röpködtek

- szivárvány színekkel -

kibékültél végre a szíveddel.