Szabó Lőrinc : III. Reggeli

Reggelizünk a ragyogó verandán.
A napfény aranya oly sűrű, vastag,
hogy szinte kenyérre lehetne kenni
a mézzel együtt, a havasi mézzel,
amely sárgán és tömören ragyog
a másik ragyogásban... Belenyúlok:
milyen gyönyörű!... Élő, villogó tűz
csurog a késről, oly illatosan s úgy
szikrázva, hogy minden cseppjében együtt
izzik a nyár és az egész hegyoldal
minden lángverte rétje és virága -

és mikor aztán beleharapok

a friss kenyérbe s a rácsurgatott
ehető tűzbe, édes ragyogásba,
minden falat úgy tündöklik a számban,
mintha magát az arany napot enném.