Sík Sándor: A titok - XX. A kiáltás elől való futásról

Mert utánam kiáltanak.
Mint sötét szobák bús öléről
Nehéz szavak morajlanak.

Vacogó foggal, fázva, félve,
Szegény, ijedős kisgyerek,
Reszketek, sírok a sötétbe.

És valami vad félelem
Megfogja a szívemet néha,
És futni kezdek hirtelen.

Futok, futok, amerre látok,
Amerre téged sejtelek
És a szerelmes napvilágot.

És utánam kiáltanak,
Sötét szobák hideg zugában
Testetlen rémek rajlanak.

És én futok, lélekszakadva,
És hozzád, apámhoz futok
S reszketve ugrom a nyakadba.

Melledre hajtom arcomat,
Görcsösen magamhoz szorítlak
És úgy sírom ki magamat.

És minden rémek alszanak.



Nincsenek megjegyzések: