A magányban, vagy abban az elhagyatott állapotban, amikor emberi lények vesznek ugyan körül, de nem éreznek együtt velünk, ezért fordul szerelmünk a virágok felé, a füvek és a vizek és az ég felé. A tavaszi levelek rezzenésében, a kék légben ilyenkor saját szívünkkel való titkos megfelelést vélünk találni. A szótlan szél ékesszólása, a csermely csörgedezésének dallama és a sás susogása felfoghatatlan kapcsolatba lép lelkünk egy részével, lélekszakasztó örömtáncra ragadja szellemünket, s titokzatos elérzékenyülés könnyeit lopja a szemünkbe, mint a honfiúi lelkesedés vagy szerelmesünk hangja, aki egyedül nekünk énekel. Sternel mondja, hogyha a sivatagba kerülne, egy ciprusfát szeretne.
Amint ez a vágy vagy képesség meghal, az ember önmaga élő sírboltjává válik, s nem marad belőle más, mint puszta porhüvelye annak, ami valaha volt.
Percy Bysshe Shelley
Amint ez a vágy vagy képesség meghal, az ember önmaga élő sírboltjává válik, s nem marad belőle más, mint puszta porhüvelye annak, ami valaha volt.
Percy Bysshe Shelley
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése