Francesco Petrarca:14. szonett

És köszönöm, hogy eljössz minden éjjel,
s szemedben még a régi fény ragyog.
És köszönöm, hogy már a nappalok
sem sújtanak oly gyötrő szenvedéssel,

mert míg a vén fák alatt ballagok,
hol minden emlék friss sebekkel ér fel,
te ott is száz imádott álomképpel
zsondítod szívem, s megvigasztalod.

Ó, mennyi dal fakadt e hársúton!
Most csend van itt, s én már nem is tudom,
téged sirassalak, vagy lüktető sebem?

Mert lásd, nekem csak ennyi szép maradt:
bárhol villansz elém, megismerem
lépted, ruhád, mosolyod, lágy szavad.

Rácz Olivér fordítása




Nincsenek megjegyzések: