Borzasztó, hogy megrémítettük azt a
kis egeret! tavaly ősz óta ő volt
az úr a vén erdei házban, a
biztonságos sötétben... S íme vad
szörnyetegek törtek rá, óriások,
nehéz kulcsokkal csikorogtak, ajtó
szakadt be, négy papírfüggönyös ablak
nyíló négyszöge öntötte a napfényt
és barbár csizmák döngtek, hátizsákok
repültek az ijedt zugokban, nagy
botok csattogtak... Iszonyút nyögött
az ágy, valaki rádobta magát,
és: Végre! - dördült egy hang, s: - Hát ez az?
és: - Nagyszerű lesz!... - kurjongattak a
betolakodók és táncolni kezdtek,
és ő menekült és rémült szeme
előtt még jobban táncolt a világ:
szokott útjai elgörbültek, a
baráti fal bezárta ismerős
repedéseit, égőszemű fények
lapultak-leskeltek ugrásra készen
az ágy alatt és forgott minden, és ő
cikázott mellé... - Ni, egér! - riadt a
csatakiáltás... - Ott szalad! - A gyilkos
istenek nyelvét tolmács nélkül is
értette a vacogó félelem:
a szoba közepére, egyenest
a tipró lábak záporába és
ki az ajtón és eltűnt... S mikor eltűnt,
mikor eltűnt és engem hirtelen
elfutott az öröm, hogy megszökött:
mikor eltűnt, csak akkor vettem észre,
hogy az én botom is fent hadonászik
a levegőben! üvöltöttem és
ölni akartam én is, meg akartam
ölni, amit sajnálok... Szótlanul
indultam, ki a tornácra, zavartan
néztem a rétet, a virágokat,
a lepkék táncát a kék-arany égben,
féltem magamtól, a naptól, a nyártól,
kis egeret! tavaly ősz óta ő volt
az úr a vén erdei házban, a
biztonságos sötétben... S íme vad
szörnyetegek törtek rá, óriások,
nehéz kulcsokkal csikorogtak, ajtó
szakadt be, négy papírfüggönyös ablak
nyíló négyszöge öntötte a napfényt
és barbár csizmák döngtek, hátizsákok
repültek az ijedt zugokban, nagy
botok csattogtak... Iszonyút nyögött
az ágy, valaki rádobta magát,
és: Végre! - dördült egy hang, s: - Hát ez az?
és: - Nagyszerű lesz!... - kurjongattak a
betolakodók és táncolni kezdtek,
és ő menekült és rémült szeme
előtt még jobban táncolt a világ:
szokott útjai elgörbültek, a
baráti fal bezárta ismerős
repedéseit, égőszemű fények
lapultak-leskeltek ugrásra készen
az ágy alatt és forgott minden, és ő
a görcsös térben ide-oda rángott
s egyszerre egy mennydörgő kalapácscikázott mellé... - Ni, egér! - riadt a
csatakiáltás... - Ott szalad! - A gyilkos
istenek nyelvét tolmács nélkül is
értette a vacogó félelem:
- Ott szalad! Ott ni! - S ő, nem tudva már, hogy
mit vesz, vakon, s őrülten, berohanta szoba közepére, egyenest
a tipró lábak záporába és
- Hol van? Üsd! Itt! - csoda történt: szegényke
átsurrant az égszakadáson éski az ajtón és eltűnt... S mikor eltűnt,
mikor eltűnt és engem hirtelen
elfutott az öröm, hogy megszökött:
mikor eltűnt, csak akkor vettem észre,
hogy az én botom is fent hadonászik
a levegőben! üvöltöttem és
ölni akartam én is, meg akartam
ölni, amit sajnálok... Szótlanul
indultam, ki a tornácra, zavartan
néztem a rétet, a virágokat,
a lepkék táncát a kék-arany égben,
féltem magamtól, a naptól, a nyártól,
és azt láttam, hogy baj van mindenütt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése