Az érzések úgy elöntenek engem,
Hogy néha-néha szinte már belátom:
Talán valóban érzelmes vagyok.
Mégis, jobban szemügyre véve lelkem,
Úgy érzem, mindez gondolat csak, álom,
Min érzelemnek pírja nem ragyog.
Minket, kik élünk, kettős létre szültek:
Van egy valóságos létünk, mit élünk,
S egy másik, mit csak velünk, gondolunk;
S az egyetlen, a teljes életünket
Megosztva hordjuk ép, valódi létünk
S a téves közt, mely talmi otthonunk.
De hogy melyik lehet igaz s világos,
S melyik hamis, mit folyton elhibázunk,
Azt senki meg nem mondta még nekünk;
És élünk, mintha az, a valóságos,
Mit élve élünk, az, amely sajátunk,
Az volna képzelt, tiszta életünk.
Szőnyi Ferenc fordítása
Hogy néha-néha szinte már belátom:
Talán valóban érzelmes vagyok.
Mégis, jobban szemügyre véve lelkem,
Úgy érzem, mindez gondolat csak, álom,
Min érzelemnek pírja nem ragyog.
Minket, kik élünk, kettős létre szültek:
Van egy valóságos létünk, mit élünk,
S egy másik, mit csak velünk, gondolunk;
S az egyetlen, a teljes életünket
Megosztva hordjuk ép, valódi létünk
S a téves közt, mely talmi otthonunk.
De hogy melyik lehet igaz s világos,
S melyik hamis, mit folyton elhibázunk,
Azt senki meg nem mondta még nekünk;
És élünk, mintha az, a valóságos,
Mit élve élünk, az, amely sajátunk,
Az volna képzelt, tiszta életünk.
Szőnyi Ferenc fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése