Wass Albert


Tudod, az ember néha előre elhatározza, hogy ez így és így lesz, és nagyon meg van elégedve magával, hogy milyen szépen és okosan rendezte el a dolgait. És aztán mégsem úgy lesz. Valami jön, és nem úgy lesz semmi, ahogy azt az ember előre elhatározta. És az ember nem is tehet róla. Valami láthatatlan hatalom másképpen rendezi a dolgokat. A pópák azt mondják, hogy a szentek meg az ördögök. A szentek jóra fordítják a rosszat, az ördögök meg rosszra változtatják a jót. Így mondják a pópák, ott túl a mi hegyeink között. De én azt hiszem, hogy sem nem a szentek, sem nem az ördögök. Valami egészen más. Én azt hiszem, hogy bent az emberben, ott bent már minden előre el van rendezve. Csak az ember nem tud róla. Próbál ezt és azt. De a végén mégis minden úgy történik, ahogyan az ott bent már előre megvolt. Talán olyan ez, mint egy lánc, mint egy olyan boronalánc, ahol az egyik szemhez igazodik a másik szem, az egyik foghoz a másik fog, és ez az igazodás a törvény


2 megjegyzés:

tükör írta...

Olykor az ember annyira egyértelműnek láttatja maga előtt a megtenni muszáj dolgokat, felvértezzük mindazokkal a bennünk kuszán zavargó gondolatokkal, melyek alátámasztják a sok érvet, mely megtetetni akarja velünk elgondolásunkat...csak elfeledjük néha, hogy érzelmeket legyőzni észérvekkel dicstelenül vesztes csata, melynek nyomában csak elvérzett szívek és soha el nem mondott gondolatok maradnak, amik örökké belénk mélyesztik apró fogaikat, hogy mindig emlékeztessenek rá, másként kellett volna, csak hagyni megtörténni, ami meg van írva.
Bocsáss meg, Arozika, elszabadultam! Megindítottak a mai bejegyzések!
Remélem, pihenteted a fájó derekadat és rád mosolyognak a csillagok.
Jó éjszakát!

Arozika írta...

Nahát , Tükör!...
olyan egyszerűnek tűnik amit írtál, de megélni nagyon nem az, még szerencse, hogy a barátaim tudják , én másképp „működöm”, mint az átlag….
A derekam nem fáj, csak a seb sajog kicsit …talán az is lassan begyógyul,talán minden „sebemre” a tavasz hoz megnyugvást.
Tavasz lesz, már érezni a levegőben…várom.
Legyen szép ,csilingelő napod Tükör!
ja…..és szeretem amikor így „elszabadulsz”….
Szia!