Két férfi lépkedett a sivatagban. Előttük végtelen homok, mögöttük végtelen víz. Mögöttük a tenger hullámai, előttük a homok hullámai.
S fölöttük egy Madár.
Fölülről minden hullám mozdulatlan. De annak, aki száll, minden hullám mozog. A világ egy-egy hullám-szárnycsapás, amellyel túlgördül magán.
Ha mozdulatlan, akkor is. Ha sivatagban, akkor is. A két kő, amin ültek,
rég eltűnt már. Elnyelte a víz vagy a homok árja.
Mentek a homok tengerén, a némaságban hallgatták a tengert.
A tenger lassú szárnycsapásait, ahogy biztos Nyarába hömpölyög.
S mielőtt eltűnt volna, távol, a kéken ködlő messzeségben, a két alak
eggyé mosódott.
S fölöttük egy Madár.
Fölülről minden hullám mozdulatlan. De annak, aki száll, minden hullám mozog. A világ egy-egy hullám-szárnycsapás, amellyel túlgördül magán.
Ha mozdulatlan, akkor is. Ha sivatagban, akkor is. A két kő, amin ültek,
rég eltűnt már. Elnyelte a víz vagy a homok árja.
Mentek a homok tengerén, a némaságban hallgatták a tengert.
A tenger lassú szárnycsapásait, ahogy biztos Nyarába hömpölyög.
S mielőtt eltűnt volna, távol, a kéken ködlő messzeségben, a két alak
eggyé mosódott.
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése