„…Mégis, ez a körülmény, melyről azt hihetné, hogy a legnagyobb hatással van képzeletemre, valójában a legkevésbé számít; mert mi az, ami nem őrá emlékeztet? Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom, mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt!”

Emily Bronte