Mit rádfogok, a jó s rossz rengeteg,
nem úgy, mint míg tilthattad! Sose tudtam,
mi vagy : tanítottalak és én tanultam
tőled oly végső édességeket,
hogy azoknak s forrásuknak, nevet,
szólítani, a földi nyomorultban,
és hálálkodni, földről égbe hulltan,
csak képzelet adhatott. Képzelet,
ugye, mindig az voltál? Nem igaz,
hogy itt hagytál, meghaltál : nem igaz,
hogy emlék volnál : semmi sem igaz,
- ez se ! - hisz, ha rég, ma csakugyan az vagy,
csak az vagy, s egészen az, gondolatnak,
- jaj érte százszor ! - aminek akarlak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése