Müller Péter: Kit szeretünk igazán?

Ha megkérdezik a sokgyermekes anyákat: melyiket szereti legjobban, a válasz: „Mindegyiket egyformán ". Ez nem így van. Egyformán nem lehet szeretni. Rendszerint van egy, akit igazán szeret. Aki a legkedvesebb. Lelkéhez közelálló. Olyan titkok ezek, melyeket nem szabad bolygatni. Mert más a karma és más a szeretet törvénye. Más a sorsszerű feladat és kötelesség - és más a lelkek rejtélyes és szabad szövetsége. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A sorsfeladatra az embereket a kényszer, a lelkiismeret s hogy .úgy mondjam, a „végzet" tereli össze: meg kell csinálni valamit, amit csakis együtt lehet. Ebben lehet öröm is, szenvedés is. A karmát nem a szeretet irányítja, hanem a szükségszerűség. A törvény. A „muszáj". De a szeretet nem kötelesség. Nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadságjegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér - ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe. Lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.