Wass Albert: A funtineli boszorkány

És egyszerre valami furcsa, mély szomorúság fogta el. Nem félelem, csak szomorúság. Mint aki rájön, hogy egyedül van. Megérzi magát az egyedüllétet, ami köréje nehezedik, és egyszerre egészen tisztán és világosan érzi, hogy mindig is egyedül volt. Egész életén keresztül. Csak nem vette eddig észre. De most…most egyszerre ott van szorosan mellette ez az egyedüllét. Szinte kézzel fogható. Csak ki kellene nyújtani a kezét, és valami élettelen, hideg és nyúlós feketeséget tapinthatna vele, ami ott terpeszkedik körülötte mozdulatlanul, minden oldalon, körülhzárja, és nincs mögötte semmi, és ez az egyedüllét.