Néha nekilendülve, s egy vidám, vad ritmus közepén elakadva megint.
Mintha egy rémült, fekete galamb verdesett volna valahol az
éjtszakában a gyász sötét hálói alatt, szabadulni szeretett volna,
és nem volt szabadulása.
Baglyok köröztek a tisztás fölött, valahol egy őz riasztott a plájon,
és a tilinkó sírt.
Egy csillag futni kezdett az égen, és lehullt. Aztán följött a hold,
és beszőtte sápadt fénnyel az erdők páráit.
A tilinkó sírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése