Nagy István Attila :Dal II.

Úgy zuhog rám a tavasz,
mintha sohase lenne vége.
Nem is kell semmi más,
csak ez a napsütés.
Jó lenne most születni,
kiégne belőlem, ami később
a szívemet zavarja.
S ha így lehetne,
nem kellene lehajtott fejjel
átgázolni
azon a folyón.
De nem lehet.