Cso Gi Cson: A patakkal beszélgetek

Fehér sziklán ülök a völgy felett,
s a patakkal beszélgetek.
A víz úgy suhan a köveken át,
selymesen, puhán, mint a fellegek,
s oly súlytalan, hogy szinte már lebeg...

Fodroz, iramlik, árad cseppre csepp,
a völgy hosszán, lejtős sziklákon át,
nappal meg éjjel, tovább és tovább...
Az útja még nehéz és meredek,
de ő csak mesél, csacsog és nevet,
s vígan, fürgén szeli át a hegyet...

Ó, te tiszta, áttetsző, kis patak,
hadd nézzelek még, hadd csodáljalak!
Tovasuhansz a fehér falakon,
s ezer szilánkra osztod önmagad,
ezer tükör-szilánkra, mint a nap!

Dalolsz, dalolsz, tündöklőn, szabadon,
s dalomba ömlik a te éneked...
Egyek vagyunk, s nincs bennem semmi más,
csak árnytalan, nem-szűnő ragyogás!
Fehér sziklán ülök a völgy felett,
s a patakkal beszélgetek...


2 megjegyzés:

Moha írta...

Magával ragadtak a képek, Drága Arozika, olyan megnyugtató szépség van bennük, kedvesen természetes...
számomra nincs is megnyugtatóbb, mint víztükör fodorcsipkés arca...

Csak megköszönni tudom, ezt a béke-érzetet.
Szép álmokat kívánok, nyugalmas estét.
ölellek
Moha

Arozika írta...

Hát kívánom, hogy a mai napod ebben a megnyugtató érzetben teljen...vigyázz nagyon magadra!
...tudom, tudom az az őzeket egészen sohasem lehet megszelídíteni....
én is ölellek , békés ,szép napot Neked!