Az emberek - mondta a kis herceg - gyorsvonatokon zötykölődnek,
de már nem tudják, mit keresnek.
Erre elkezdenek ágálni, és csak forognak körbe-körbe...
Aztán még hozzátette:
- Nem éri meg...
A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút.
Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.
- Nem furcsa? - mondta a kis herceg.
- Minden készen van: csiga, vödör, kötél...
Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát. A csiga nyikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.
- Hallod? - mondta a kis herceg. - Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel...
Nem akartam, hogy megerőltesse magát.
- Hagyd, majd én - mondtam. - Neked ez túl nehéz.
Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.
- Éppen erre a vízre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...
Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!
Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg.
- A szívünkkel kell keresni.
Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem.
de már nem tudják, mit keresnek.
Erre elkezdenek ágálni, és csak forognak körbe-körbe...
Aztán még hozzátette:
- Nem éri meg...
A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút.
Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.
- Nem furcsa? - mondta a kis herceg.
- Minden készen van: csiga, vödör, kötél...
Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát. A csiga nyikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.
- Hallod? - mondta a kis herceg. - Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel...
Nem akartam, hogy megerőltesse magát.
- Hagyd, majd én - mondtam. - Neked ez túl nehéz.
Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.
- Éppen erre a vízre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...
Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!
Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg.
- A szívünkkel kell keresni.
Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése