Alekszandr Blok :Carmen 6.

Haragvó, színtelen szemek
Gőgös, kihívó megvetése.
Minden vonása: énekek.
Így láttam Önt először én meg.
A nézőtér sötét. Csitulj!
Zsabó szoros feketesége.
S egy sápadt arc... s vállára hull
A fürtje, mint folyó az éjbe...
Ó, nem, nem ez volt életem
Legmeglepőbb találkozása!

De nyugtalan s oly idegen

Testének minden rándulása...
A büszke szem tekintetén
Áttetszett: benne bosszúság van...
(Dühödten így sandít felénk
Az oroszlán, ketrecbe zártan.)
S ott, a kerek csillár alatt,
A seguidilla messze ringott,
És Önben féltés és harag -
Escamillo nem Önhöz indult.
Nem Ön rándítja zsinórát,
Hogy hunyjon már a lámpa fénye,
S az elhagyott José szemébe
Nem Ön villantja gyöngyfogát...
Ó, nézni némán - nincs erőm,
Mondani nem kell s nem lehet,
S Ön (csillag mennyei tetőn)
Kígyózva, lustán lépeget,
És elmegy - lankadtan haladva,
És gyöngéd vállának dala,
Oly szörnyen édes-ismerős ma,
Hogy nem feledhetem soha,
Mint emlék egy másik hazáról, -
Az arca lelkem kincse lett...

S ott: Menjünk, menjünk messze, távol
A földi lét ezer bajától!
Kiált, ki máris elveszett...

És március hava pereg.