Helen Exley :Leányomnak

Drága leányom. Állandóan az eszembe jutsz.
Amikor úgy találom, hogy a pólód befestett
minden mást a mosógépben.
Amikor hosszú hajszálakat látok a lefolyóban.
Amikor ledörzsölöm a kád oldaláról a hab fürdőd
maradványait. Amikor félig megevett tábla
csokoládét találok az ágyadban. Amikor
felfedezem, hogy megetted az összes fagylaltot
még vacsora előtt. Amikor egy teli tejfölös doboz
kankalint találok az ágyam mellett.
Szeretlek.

Néha azt kívánom, hogy bár állna hatalmamban
mindent elintézni helyetted. Néha pedig azt, hogy
bár lenne elég pénzem, amivel valóra válthatnám
valamennyi álmodat.
Bárcsak lenne egy kincsem, amit rád hagyhatnék.
De amit tudtam, így is neked adtam -- öt ragyogó
érzékedet, a világot körülötted.
Vedd el, amire szükséged van, tedd hozzá saját
lényed csodáját az emberi lét csodájához, és add
tovább a szeretet ajándékát.
Ennyi elég.