Szeretetről beszélni egyedül nem lehet.
Mindenről lehet – de erről nem.
Mert a szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.
Sokáig gondolkoztam ezen a szón. Rengeteg embert faggattam. Lányokat, fiúkat, magányosokat, házaspárokat, öregeket, mit jelent számukra a szeretet. Jártam az országot, gyűjtöttem a tapasztalatokat. Mit élnek meg a kisgyerekek, az anyák, a nagymamák, a nagypapák, a szerelmesek, az elvált házasok? Mit gondolnak a különféle vallások hívei, a sokféle keresztény, zsidó, buddhista, ateista…? Nem elméletekre voltam kíváncsi, hanem arra, amit valóban élnek.
Mi jut eszedbe, ha kimondod: „szeretet"? Hol élted meg igazán? Mikor villant föl benned: „Ez az!"
Ijesztő roncstemetőre bukkantam. Mindannyian sérültek vagyunk. Ekkor döbbentem rá, hogy erről nem szabad „szépen" beszélni, nem szabad elvont szavakat mondani, mert itt baj van, egyéni és tömegszerencsétlenség, hogy itt nem orvos kell, hanem mentő ,és amikor a mentő szerepére vállalkoztam, rá kellett jöjjek, hogy magam is sérült vagyok.
Nem az a gondom vele, hogy a szeretet az emberiség legfontosabb szava. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a szónak a megértésétől függ minden! Ember és közösség sorsa. Ráadásul a legtöbb hazugság hozzá tapad. Nincs még egy olyan összehazudott, benyálazott, félreismert szavunk, mint a szeretet nevében műveltük a legnagyobb botrányokat, tettük tönkre egymást, pusztítottunk ki népeket – s ugyanakkor mégis hiányzik, ez a… nem is tudjuk, mi… csak azt, hogy hiányzik.
A legfontosabb szó a világon – de nem ez a gondom vele.
Hanem az, hogy egyedül nem lehet róla beszélni.
Kell hozzá a másik.
Mindenről lehet – de erről nem.
Mert a szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.
Sokáig gondolkoztam ezen a szón. Rengeteg embert faggattam. Lányokat, fiúkat, magányosokat, házaspárokat, öregeket, mit jelent számukra a szeretet. Jártam az országot, gyűjtöttem a tapasztalatokat. Mit élnek meg a kisgyerekek, az anyák, a nagymamák, a nagypapák, a szerelmesek, az elvált házasok? Mit gondolnak a különféle vallások hívei, a sokféle keresztény, zsidó, buddhista, ateista…? Nem elméletekre voltam kíváncsi, hanem arra, amit valóban élnek.
Mi jut eszedbe, ha kimondod: „szeretet"? Hol élted meg igazán? Mikor villant föl benned: „Ez az!"
Ijesztő roncstemetőre bukkantam. Mindannyian sérültek vagyunk. Ekkor döbbentem rá, hogy erről nem szabad „szépen" beszélni, nem szabad elvont szavakat mondani, mert itt baj van, egyéni és tömegszerencsétlenség, hogy itt nem orvos kell, hanem mentő ,és amikor a mentő szerepére vállalkoztam, rá kellett jöjjek, hogy magam is sérült vagyok.
Nem az a gondom vele, hogy a szeretet az emberiség legfontosabb szava. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a szónak a megértésétől függ minden! Ember és közösség sorsa. Ráadásul a legtöbb hazugság hozzá tapad. Nincs még egy olyan összehazudott, benyálazott, félreismert szavunk, mint a szeretet nevében műveltük a legnagyobb botrányokat, tettük tönkre egymást, pusztítottunk ki népeket – s ugyanakkor mégis hiányzik, ez a… nem is tudjuk, mi… csak azt, hogy hiányzik.
A legfontosabb szó a világon – de nem ez a gondom vele.
Hanem az, hogy egyedül nem lehet róla beszélni.
Kell hozzá a másik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése